2010. június 2., szerda

Kognitív disszonancia

– Borzasztó ez a sok eső – szólít meg a hölgy a buszon.

– Az – felelem neki. Szemüveges, ápolt, konszolidált nyugdíjas nő, nagy cekkerrel. Akár a nagymamám is lehetne.

– Tudja, arra is gondoltam – folytatja –, hogy ez nem véletlen. Ezt valakik csinálják. Az új kormánynak nagyon magas ellenségei vannak. Azok már meg tudják oldani. Fellőnek valamit a felhőbe, hogy essen az eső.

– Remélem, ez nincs így.

– Elvileg lehetséges. Ma elvileg már minden lehetséges. Ideküldik a felhőt, hogy áztasson bennünket. Hogy baj legyen.

– Nem hiszem, hogy ezt képes lenne bárki elérni, de nem értek hozzá.

– Ez vegyi háború, higgye el. Belelőnek a felhőkbe, hogy essen az eső. Ennyi eső nem esik magától. Azért csinálják, hogy ne legyen a magyar embernek hol lehajtania a fejét, ne legyen váltás ruhája, étele. Mert az a legfontosabb. Mindig ezt mondom én is, hogy nem kell nekem semmi, csak egy ágy, ruha, amit hordhatok, meg étel. No, itt leszállok, viszontlátásra!

– Viszontlátásra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése