„Mondhat akármit: de valami nincs rendben az olyan férfival, aki nem iszik, nem játszik, kerüli a szép nők társaságát meg az asztali beszélgetést...”
2010. december 31., péntek
A kor margójára
2010. december 25., szombat
Senki sem kopogott
Várta. Jobban, mint a karácsonyt. Az úgyis csak olyan, mint az elmúlás:, hogy várod, féled, utálod vagy szereted, mindenképpen eljön. Így lesz periodikus az emberi idő, visszatér, ami elmúlt. De ez a momentum, a dán kapcsolat, mégis egyedi volt.
Eleddig leveleztek. A dán fotókat küldött főleg, hozzá rövid sorokat, ő pedig fotók nélkül a mindent. Hogy hogyan vigyáz a házra, milyen teendők voltak, és mi minden történt, míg ő Dániában él. Meg hogy mi van itt, vele. Aránytalan kapcsolat ez. Az egyik már-már baráti érzelmeket táplál, a másik csak a ház felügyeletét reméli. A többletet meg eltűri, ahogy elnézzük a kutyának is, hogy annyira rajong. De azért nem a farok csóválja, ugyebár. Huszonnegyedikén még névnapos is, így hát várta, feszülten várta a dánt. Hogy jöjjön. Hogy bejöjjön. Összekészítette a kis csomagokat is, egyet a nagylánynak, egyet a kisfiúnak, meg valamit a dánnak. A párja fejcsóválva nézte: „te tényleg azt hiszed, hogy…?” Tényleg azt hitte. Percenként nézett az ajtó felé, fülelte a lépteket, várta és folyamatosan hallucinálta a kopogást. Pedig senki sem kopogott. Telt az idő, szeleltek az órák, kicserélték az ajándékokat, megették, aminek most az ideje volt, de a kopogás végül elmaradt. Az ünnep után reggel megvoltak a mentségek is. Hogy miért nem jött a dán. Meg hogy, majd jön. Mert még a dán volt a fontos, a többi úgyis valami ismétlődő, így megszokott. Csak ez a hiány volt szokatlan. A dán hiánya. Az aránytalanság súlyos jelenléte a csöndekben és a neszekben.2010. december 23., csütörtök
Sajtószabi, LMP, oximoron
Az MTI szemfüles fotósa egyetlen képpel többet mond itt, mint a kitört hisztéria összes eddigi szövegelése. A honatya, aki telefonjával megörökíti, másodperceken belül Facebookon, Twitteren vagy Tumblren teszi közzé a frakció tiltakozásának fotóját, egyértelműen a szellemi javak, az információk korlátlan áramlásának – így a szólásszabadságnak is olyan élő bizonyítéka, amelyet a most elfogadott törvény még csak követni sem képes, nehogy tiltani. Ezzel a szabadsággal a honi politika sosem fog tudni mit kezdeni, bármennyire is fogcsikorgatva akar most beavatkozni.
Bármennyire zseniális Leni Riefenstahl, azoknak a módszereknek leáldoztak. Nem nyomtatott sajtó, nem földről sugárzott rádió vagy televízió fogja a következő évtizedekben meghatározni a gondolkodásunkat. Sokkal inkább ilyen, mobiltelefonokkal világgá röpített felvételek százezrei.2010. december 22., szerda
(Elveszett) lehetőségek
Tegyük fel…
Az imént felírtam fészbúkos oldalamra azt a szókapcsolatot, hogy „segghülye Szijjártó” Ez tagadhatatlanul kemény, bárki megalázására alkalmas jelző, de a közszereplőnek az átlagosnál többet kell tűrnie. A fészbúkos oldalnak két adminisztrátora van, tehát az új törvény szerint akár lehet szerkesztett tartalom is (hoppá, hoppá, lehet, hogy regisztrálnom kellene a hatóságnál?). Tegyük fel, hogy feljelent valaki, a Médiahatóság pedig úgy véli, Szijjártó emberi méltóságát súlyosan sérti a jelző. A szerkesztőséget (engem és a páromat) üstöllést megbírságolják.
Tegyük fel, a mondott tartalmat e szankció ellenére sem óhajtom eltávolítani. A Médiahatóság ekkor levelet küld a Facebook központjába, Palo Altoba. A Facebooknál van egy tartalomért felelős csapat (a The New York Times nemrégiben be is mutatta őket), amely ezzel foglalkozni fog. Gondolom, lefordítják az inkriminált tartalmat, és hoznak egy döntést. Tegyük fel, hogy mivel közszereplőről van szó, és az eddigi gyakorlat szerint a Facebook tartalomfelelősei is hasonlóan gondolkodnak, mint a magyar Alkotmánybíróság, nem kívánják törölni a bejegyzést. Ebben az esetben mit tehet a Médiahatóság? Tovább levelezik, kínos szégyenbe hozva Magyarországot, hogy de márpedig vegyék le? Vagy belenyugszik, hiszen a büntetést itthon, az utolérhető és transzparens szerkesztőnek már kiszabta? Mit fog tenni, ha nincs ilyen tartalomfelelős, mint a Facebook esetén? Ha mindössze egy légkondicionált szerverterem van valahol a nemzetközi vizeken? Ha a szerkesztőség nem annyira transzparens, mint az enyém? Ha a tartalom ugyan látható, de semmi más nem megfogható? Van-e értelme a hozzám hasonló kisemberekkel, vagy éppen fantomokkal küzdeni? Mennyi elfolyó energia, mennyi kidobott pénz… És ettől még bárki gondolhat, sőt, saját közösségében még írhat is, amit csak akar. Akár Szíjjártó Péterről is. Vagy bárkiről. Marhák ezek mind.2010. december 21., kedd
Kártékonyak a VV szereplők?
Én személy szerint döbbenetesnek találom, hogy milyen embereket válogattak össze a Való Világ negyedik részébe. Nemcsak hogy ostoba, de közönséges személyek is, akik kártékony hatással vannak a nézőkre, mind megjelenésükkel, mind megnyilatkozásaikkal" – mondta el a pszichiáter.
Rendkívül sommás vélemény. Erről szó sincs.
Ami viszont a csatorna felelőssége: ezeknek az embereknek semmilyen tennivalójuk nincs. Nincs semmi feladat, nincs elérendő cél, valamilyen kvázi értelmes elfoglaltság. Tengnek, lengnek, rutincselekedetekbe menekülnek (mosnak, főznek, időnként takarítanak).
A kitalált „feladatok” kínosan ostobák. Egy ilyen környezetben bárki ingerültté, nyomasztóvá, kibírhatatlanná válhat. Lett légyen sokdiplomás, nem ostoba, nem közönséges pszichiáter akár…
De hova tűnt britniszpírz?
[wpvideo aDDJ5Doj]
Mert, ugye, a kisasszonynak voltak (vannak?) előnyös oldalai is. :)
Nem ismerős?
Mong reggel még azt írta Facebook oldalán az Index.hu blogja szerint, hogy Gazsó a műsort követő értekezleten "az egész adást kiegyensúlyozottnak, jó ritmusúnak találta", míg "a negyed hetes akciót magánakciónak és a 'nárcizmus és az exhibicionizmus' megnyilvánulásának minősítette".
Mong elvtárs ma reggel szubjektív okokból eredő súlyos hibát követett el, amelyben jelentős mértékben a párt érdekeitől távol álló szempontok is károsan közrejátszottak.
Mong Attila elvtárs legutóbbi levelében leszögezte, a párt fő irányvonalával egyetért, határozatait magára nézve kötelezőnek tekinti, továbbá pártszerű keretek között kész kommunista önbírálatot gyakorolni azokban a kérdésekben, amelyekben hibákat követett el és helytelenül, trockista módon lépett fel.
2010. december 20., hétfő
2010. december 19., vasárnap
X-Faktor: a döntő bizonyíték
X- Faktor: Kiesett a showman!
2010.12.18., 19:28 Vojnits Blanka
El sem hiszem! Az RTL aljas manipulációjára a döntő bizonyíték a trollok serege szerint a hivatkozott cikk, illetve a dátuma.
Édes öregem, szerencsétlen újságíró végig tudósított az egész döntőről, dolgozott a helyett, hogy valami hasznosabbat tett volna, most meg ő a bűnös. Hát tehet ő arról, hogy a műsor 19 óra után kezdődött, tehát ekkor nyomta meg az új írás beküldése gombot? Aztán már csak ezt a bejegyzést frissítette, egészen az adás végéig.
Nehéz, bonyolult ügyek ezek…
Gyereket, itt áll a bál…
Kedves Rajongók! Megértem a csalódottságotokat, de kérlek, hagyjátok abba az RTL Klub tisztességes eljárásának megkérdőjelezését - egyelőre kedvencetek, Norbi is a mi színpadunkon lép fel. Tájékozatok mindenkit, hogy a szavazást nem áll módunkban manipulálni, az eredmények viszont üzleti titoknak számítanak, ezért nem publikáljuk őket. Köszönöm a megértést! AdminBandi
Népharag van. :)))
Szívesen lennék bölcs is
2010. december 18., szombat
Ki mondta?
„A […] magyar közéletben sem miniszter, sem közösségi jegyző, sem bankelnök, sem ipartestületi elnök, sem akadémiai elnök, sem tanfelügyelő nem lehetett olyan ember, aki döntő pillanatban nem volt hajlandó vagy nem volt képes egy rendeletben, egy fegyelmi határozatban vagy egy pohárköszöntőben magáévá tenni a közéleti hazugságoknak azt a rendszerét, amelyen az egész közélet felépült.”
2010. december 17., péntek
Az újság ne legyen „szürke”
A lemondott Filmszemle margójára
Jáksó: Havas Henrik, bár meghívták, nem ment el a Harry Potter-film díszbemutatójára, mert 1987-ben megfogadta, hogy húsz évig nem megy moziba.
[…]
Havas: – Most őszintén, miről maradtam le?
Kern: – Elég sok mindenről. […] Egy csomó magyar művészfilmet nem láttál. Nem láttad Szekrény Sanyinak a „Matt a Vérmezőn” című filmjét? Nagyon jó volt. Nem láttad a „Félvérűeket”, nem láttad a „Két nyugdíjas alulról”-t, ami a Lindbergi Őszi Napokon az Arany Avart elnyerte (ez egyébként egy nagy fesztivál!), nem láttad a „Sötétben az esőben” című filmet. „Az egylábú ember álmát” nem láttad Lember Lilitől? Nem láttad Vezér Ottónak a „Lőjék le a csirkét!” című filmjét és Var Sándornak a „Bükmejszter akkordok”-ját se láttad. „Anyámék a havon”, azt se láttad, pedig az a Muránói Üvegfesztiválon Nagy Pohár-díjat nyert. Semmit nem láttál. Egy csomó szép dolgot nem láttál. Na, jó, mások se látták, de te nem láttad Plohár Barna „Szomorú ló”-ját se. Ezek pedig érdekesek!
Heti Hetes, 2001. december 15. (In.: Kern András: Elfogtunk egy levelet, Glória–Jószöveg Műhely, 2002. p. 170.)
2010. december 15., szerda
Egy kis időutazás
„A pártnapokon, az üzemi röpgyűléseken, a falvakban, szövetkezetekben, hivatalokban ökölbe szorított kézzel, türelmetlen haraggal követelnek gyors és határozott elégtételt a dolgozók százezrei.”
„»Alávaló, hitvány ember az, aki nem gyűlöli ezeket a gazembereket« – mondotta egy értelmiségi dolgozó az Egyesült Izzóban.”
A felelősségrevonás óráiban hálatelt szívvel, forró szeretettel fordul népünk azok felé, akik megakadályozták e véres tervek végrehajtását, ártalmatlanná tették és a vádlottak padjára juttatták a lelkiismeretlen kalandorokat. Hatalmas pártunk bölcs vezére, Rákosi elvtárs ünneplésétől zeng az ország.”
„A győzelem tudata büszkeséggel tölti el népünket, megsokszorozza elszántságát, egységes akarattal kíméletlen megtorlást követel az árulók ellen.”
In: Ítél a nép Szabad Nép, 1949. szeptember 16. 1. oldal
2010. december 14., kedd
Futballegenda Szegeden
„Nagyon örülünk annak, hogy Buzánszky Jenő egyből igent mondott a felkérésre. Ő az Aranycsapat egyetlen vidéki tagja, és most rögtön kifejezte, milyen szívesen jön Szegedre. A gyertyagyújtás után, a Bálaszínházban mindenkinek lehetősége lesz a vele való személyes találkozásra és beszélgetésre” – mondja Mocselini Rudolf főszervező.
A Dóm Téri Advent utolsó hete is gondoskodik az igazi fesztiválérzés megteremtéséről. A színes zenei kínálatban mindenki megtalálhatja a kedvére valót. December 15-én, szerdán moldvai csángók muzsikáit szólaltatja meg a Mentés Másként Trió hegedűn és kobozon, másnap a Gang Band banda koncertezik. Pénteken a több mint három évtizedes múlttal rendelkező Fonó Néptáncegyüttes ad ízelítőt a magyarság népművészetéről, majd hamisítatlan rock and roll hangulatot ígér a provokatív Tirke és Honolulu.
A Bálaszínház szombaton népzenei kuriózum helyszíne lesz. A folk stílus emblematikus zenekara, a Vízöntő 15 év után itt lép először közönség elé Magyarországon. Az előadáson a régi, jól ismert számaik is felcsendülnek majd a karácsonyi énekek mellett.
Adóháború készül Magyarországon?
Az elmúlt évtized "kreatív gazdálkodásának" eredményeként a társaságok összköltségeinek korábban közel 20 százalékát kitevő személyi jellegű ráfordítások 10 százalék alá csökkentek, míg az anyagjellegű ráfordítások irreálisan magasra nőttek.
A kis „kreatívok”…
2010. december 13., hétfő
Rántás és egy nagy halom pénz :)
Feladó: wshunpeter@yahoo.com.hk <shunpeterswong@virgilio.it>
Dátum: 2010. december 13. 21:46
Tárgy: Visszaigazolás
Címzett:
Visszaigazolás
Van egy közös üzleti javaslatot kölcsönös érdeklődésre számot tartó megosztani veletek, hanem átadását foglalja magában egy nagy halom pénzt. Megvan a hivatkozást én keres valakit, aki megfelel a tervezett üzleti kapcsolatot. Minden erre vonatkozó ügylet jogilag nélkül megtenni, rántás.
Kérjük, törekednek arra, hogy válaszoljon nekem, ha érdekel. Itt van az én privát e-mail: (wshunpeter@yahoo.com.hk)
A legkorábbi választ erre a levélre fogják értékelni.
Legjobb Regard,
Mr.Peter Wong Tung Shun
Hang Seng Bank Ltd.
E-mail:wshunpeter@yahoo.com.hk
Ne sírj, Veca!
Dráma, tragédia, könnyek, verbális öngyilkosságok tucatjai: Janicsák Vecát kiejtették az RTL Klub szavazói. Nézzük máshonnan: Janicsák Veca most megszabadult a valóságshow legtöbb kötöttségétől, s bár sok ponton tartozik még kötelezettségekkel a csatornának, szabadabban dönthet életéről, mint a tényleges győztes.
Janicsák Veca kevesebb kötelező fellépésen lesz ott, kevesebb falunapra kell elmennie (bár a kedvezményesen eladott pakkban szerintem benne lesz – szegény), kevesebb dalt kell odaadnia az RTL Klub által gondozott tehetségkutató CD-re. Janicsák Veca szabadabban készülhet arra, amire termett: hogy énekesnő legyen, olyan, aki maga találja meg a hiteles arcát, olyan, akit ezért majd feltételek nélkül megszeret az ország, akinek eljárunk a koncertjére, mert ott egy kívülről-belülről megnyerő, őszinte, jó hangú énekessel fogunk találkozni. A show véget ért Vecának. A valódi show pedig most kezdődik neki. És azt hiszem, nem kell őt ettől félteni. Siratni, gyászolni meg pláne nem.2010. december 12., vasárnap
Tahó Világ 4
Nem mintha különösebben sajnálnám a „művésznőt”, de itt egy ritka nagy paraszttal találkozott. Ki fogad arra, hogy Alekosz nyeri a showt? :)
[wpvideo Q3mNHRoo]
2010. december 11., szombat
Mai kulcsszavunk: a vote
Elközelgett a magyar BBC?
„Tradíció korszerűség nélkül – lejárt lemez, öregszag, áporodottság, védekezés, félelem, és így agresszivitás, bezárkózás, acsarkodás. Korszerűség tradíció nélkül – üresség, duma, divatozás, ez meg így félelem.”
2010. december 10., péntek
Élve filézett közmédia
megyénként négyfős stábban gondolkodnak: egy tévés, egy rádiós riporter, egy MTI-s és egy videós; ezen kívül helyi, körzeti – vagy külföldön élő – tévés, rádiós újságírókkal kötnének külsős szerződéseket.
Ezt követően pedig, talán már 2011 második felében, kiírhatják – a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő mintájára – a Ki tud többet BAZ megyéről? játéksorozatot. Fődíj Szocsi helyett egy Borsod megyei szafari, mondjuk…
Mobilálmom
Van egy álmom, itt, az információra és az instant kommunikációra épülő társadalom kialakulásának küszöbén. Egy álom, amely semmiképp sem lehetetlen, és ugyanúgy az emberek felemelkedésének lehetőségét hordozza, mint Martin Luther Kingé.
Ebben az álomban a telefontársaságoknál vett, az internetre teljes értékűen csatlakozni képes készülékek döntő része ingyenes, csupán a kiemelkedően prémiumkategóriás telefonok kerülnek pénzbe. Cserébe ezért mint előfizető kétéves hűséget fogadok egy olyan, körülbelül 4–5 ezer forintomba kerülő konstrukcióért, amelynek a havidíjában másfél–két órányi beszélgetés, húsz–huszonöt SMS és legalább 500 Mbyte adatforgalom benne van. Ha ezen felül használom akár a hangra, akár az adatok forgalmára épülő szolgáltatást, természetesen azért külön fizetek. Tényleg csak álom lehet ez?2010. december 9., csütörtök
Vidéken
2010. december 8., szerda
Mobiltelefonteszt
Sajtóközlemény – azonnal közölhető (2010. december 8.)
Karácsony közeledtével szinte nincs reklámblokk a legújabb mobiltelefonok promóciója nélkül. Hirdetések áradata buzdítja a fogyasztókat, hogy ajándékozzanak vagy vásároljanak mobilt a közelgő ünnepekre, mások a divatnak hódolva cserélik le még jó állapotban levő készüléküket, viszont kevesen tudják, milyen terheket rónak evvel a környezetre. A Tudatos Vásárló magazin elkészítette a mobiltelefonok zöld tesztjét. A három nagy mobilszolgáltató egy-egy saját márkás és nyolc gyártó készülékét (összesen tizennégyet) vonták be a tesztbe. Vizsgálták a csomagolást, az energiafelhasználást, a készülékhez adott kiegészítőket, és figyelembe vették az általuk kibocsátott sugárzást is. Tesztjükben olyan készülékeket is szemrevételeztek, amelyet kifejezetten „zöld” mobilként kínálnak. A teszt rangsorában első helyen végzett a HTC Wildfire 3333, maga mögé utasítva a Sony Ericcson és a Samsung telefonjait. Az utolsó két helyezett pedig a BlackBerry 9700 Bold és a T-Mobile Pulse Mini-je lett.Magzatvízzel a gyereket
magzatvédő elkötelezettséggel szavaztak a jobbnak remélt jövőre.
Ha ezt férfi írta (per [Szőnyi] amúgy a szerző), akkor menjen talán a bús picsába, hülye barom. Ha nő…, nem, ezt el sem tudom képzelni. Egyáltalán, hogy mer 386 férfi, illetőleg kváziférfi ebben a kérdésben dönteni, sőt, nyilatkozni, beszélni, beleugatni?
Az állami ámok
Állami ámokfutás
![]()
A testi és szellemi nyomor országában járva mintha ötven évet mentünk volna vissza az időben.
Felületesen azt hittem, hogy Magyarországról van szó, de nem, nem, ez Észak-Korea.
Megújult hazánk legmélyebb pontja (nem, nem a Kossuth tér!)
A mélypont fényét napelemek biztosítják
Tiszasziget mellett található az a kirándulóhely, amely tengerszint feletti 75,8 méteres magasságával hazánk legmélyebb pontja. Az eddig is kiemelt földrajzi fontossággal bíró helyszín az év végére új megjelenést kap, kivilágításban részesül. A rendszer érdekessége, hogy megújuló energia élteti: egy napelemes rendszer szolgáltatja a fényhez szükséges energiát.
Tiszasziget Önkormányzata olyan kirándulóhelyet hozott létre, amely a természetjárók kedvelt helyévé válhat, így is hozzájárulva Magyarország egyik legkülönlegesebb helyének megismertetéséhez. Az ország legmélyebb pontjánál található, érintetlen természeti környezet megőrzéséhez ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter is hozzájárult azzal, hogy a pihenő elektromos áramellátását napelemes rendszer kiépítésével biztosította.
A helyet 1984 óta emlékoszloppal jelölik. A Mélypont Emlékhelyen ma nádfedeles pihenő, szekér, gémeskút, kerámiaplasztika, fából készült padok és asztalgarnitúrák, kerékpártároló, valamint tisztálkodási létesítmény várja a turistákat. A komplexumot mostantól kivilágítás egészíti ki. Az így már esténként is impozáns látványt nyújtó helyet december 10-én, pénteken, 14:00 órakor adják át.
2010. december 7., kedd
A törvény pedig…
A törvény pedig garantálja, hogy az állami támogatás, a betéti-
és hitelkamatok mértéke nem változtatható meg.
Az a törvény, amit tegnap változtattak meg, vagy az, amit holnap fognak?
Pénznyelő automata
Találtam. Nem bájos? Voltaképpen abban nem vagyok itt biztos, hogy a cég marketingese hibázott, vagy a Google tol ki alaposan a hirdetőivel. Mindenesetre abban biztos vagyok, nagyon sok kattintást kap az első, szponzorált találat, hiszen pont oda vezet, amit kerestem. Ahogy a további öt organikus is, persze… (Külön szép a konkurencia feltüntetése, szerencsére csak oldalt, nyilvánvalóan reklámhelyzetben.)
2010. december 6., hétfő
Megcsalás, hűtlenség-kimutatás
Megcsalás, hűtlenség-kimutatás! – Apróhirdetés
„Könnyen elvégezhető kémiai teszt, száz százalékban biztos…” Úristen, mik vannak! Egy fantasztikus világban élünk…
Számlapumpáló okostelefonok
Sokáig én is kerestem a legújabb, legmodernebb telefonokat. Amikor megjelentek az érintőképernyős készülékek, azonnal be is szereztem egyet. Csak bajlódtam vele, míg 6 hónapos korában elromlott a kijelző. Akkor vettem 3 ezer forintért egy alaptelefont. Telefonálni tudok rajta, smst is írni, sőt még az ébresztőórát is megtalálom a menüben!
Azóta boldog ember vagyok! :)
Nem maradéktalanul, de nagyjából egyetértek a hozzászólóval. Nem lehet semmi (értsd: semmi) olyan fontos, mint néhány offline töltött, beszélgetős, esetleg meghitt perc. Ideje van az online életnek, de ideje az offline töltött óráknak is éppúgy.
A kis magyar pornográfia és a Gugli
A helyi vezetők nagy szabadságot, mozgásteret kapnak a célok eléréséhez, de nem csak ők, hanem minden kolléga. Hiszik, hogy jók a kollégák akiket felvettek, hiszen nagyon hosszú és alapos a felvételi procedúra. Ha pedig jól dolgozik valaki, azt nem kell mikromenedzselni ahhoz, hogy jó eredményt érjen el. Nagyon nagy a bizalom és a cég minden porcikájában "éli" az innovációt. Mindenkinek feladata, hogy újítson, legyen bármilyen pozícióban.
Ezt szerintem csak a Google, meg pár multi hiszi Magyarországon. A többi meg… khm, mikromenedzseli a kollégákat.
Szijjártó szerint hiteltelen…
[Álhír:] „Sajnáljuk, hogy ezzel a hiteltelen akcióval sikerült megvezetniük a Moody's Corporationt” – fogalmazott Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. „Mindent elmond a mai leminősítésről, hogy annak szervezői között olyanok is vannak, akik személyesen részt vesznek a nyugdíjakat eltőzsdéző magánpénztárak vezetésében.”
Szijjártó újra leszögezte, a kormány elkötelezett az emberek nyugdíjának megvédése és a pofátlan végkielégítések megadóztatása mellett. Az új, arányos adórendszer pedig beindítja a magyar gazdaság dinamikus növekedését.
2010. december 5., vasárnap
Segítséget kérek: SEO és htaccess
RewriteCond %{HTTP_HOST} ^www.sarnyai.hu$ [NC]
RewriteRule ^(.*)$ http://sarnyai.hu/$1 [L,R=301]
#get rid of trailing slashes
<IfModule mod_rewrite.c>
RewriteEngine On
RewriteCond %{HTTP_HOST} ^(www.)?sarnyai.hu$ [NC]
RewriteRule ^(.+)/$ http://sarnyai.hu/$1 [R=301,L]
</IfModule>
2010. december 4., szombat
Álszent sirató
Üres címlapok, hőbörgés, demokráciaféltés (szakszó!), az van. Demokrácia, szólásszabadság? Miért, volt olyan valaha is? Voltak tényfeltáró riportok, Liptai Claudia új szeretőjén túl valódi leleplezések? Volt a sajtó egyéb, mint fegyverhordozó, zászlóvivő, jó barát az elmúlt húsz évben? Miről beszélünk akkor?
Talán eddig nézhető volt a közszolgálati tévé? Tegye fel a kezét, aki elégedetten nézte!
Eddig talán nem kérdeztek alá? Nem voltak-e beszélő fejek, akik kritika nélkül kifejthették az épp aktuális üdvtant?
Ha levettem a polcról a megfelelő címet, nem azt kaptam, amire előre számítottam? Talán eddig nem mondta meg politikus, cégtulajdonos, hirdető, hogy mit kell írni? Nem volt-e eddig is kérlelhetetlen, arctalan, nagyhatalmú médiahatóság? És nem volt meg az újságíróban az öncenzúra?
Tetszettek már látni szűkebb pátriájuk heti- vagy havilapját? És tetszettek benne rossz hírt olvasni? Esetleg bátor kritikát? Egyáltalán: bármilyen véleményt? Vagy csak az eboltás időpontját és helyszínét? Azt viszont mindig kérlelhetetlenül és őszintén.
Miről beszélünk akkor? Milyen szabad sajtóról? Milyen szólásszabadságról? Ugyan, ugyan. Ne legyünk ennyire álszentek…
Da capo al fine
Újabb fejezetek a Magyar nép zivataros századaiból
1956: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
1968: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
1989: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
1991: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
1996: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
2000: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
2006: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
2009: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
2010: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”
2010. december 2., csütörtök
Horatiusnak rossz napja van
A szeretettel nem tudok mit kezdeni
Tartsanak el, és hízelegjenek,
de ugyanakkor hagyjanak békén,
küldjenek pénzt postán.
Azt is unom, hogy hízelegjenek.
Veszítsenek el nagyobb összeget az utcán,
amit majd én véletlenül megtalálok.
Legyenek elragadtatva tôlem a hátam mögött,
hogy én tényleg egészen véletlenül visszahalljam
valakitôl, aki nem is tudja, hogy rólam beszél.
Irassák rám a házukat, és haljanak meg.
Maradok – A jó tanács…
Mit tanácsolnak, most mit csináljak?
Azt tanácsoljuk minden magánpénztári tagnak, hogy várja meg az átlépésre vonatkozó jogszabályok hatályba lépését. Ezt követően pedig mindenki egyénileg számolja majd ki, hogy melyik számára a legkedvezőbb megoldás. Célszerű az érveket pro és kontra alaposan megfontolni, esetenként szakértő segítségét kérni, és mindenképpen körültekintően, a rendelkezésre álló információkat alaposan mérlegelve dönteni.
„Ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz.” Köszönjük, Emese!