Várta. Jobban, mint a karácsonyt. Az úgyis csak olyan, mint az elmúlás:, hogy várod, féled, utálod vagy szereted, mindenképpen eljön. Így lesz periodikus az emberi idő, visszatér, ami elmúlt. De ez a momentum, a dán kapcsolat, mégis egyedi volt.
Eleddig leveleztek. A dán fotókat küldött főleg, hozzá rövid sorokat, ő pedig fotók nélkül a mindent. Hogy hogyan vigyáz a házra, milyen teendők voltak, és mi minden történt, míg ő Dániában él. Meg hogy mi van itt, vele. Aránytalan kapcsolat ez. Az egyik már-már baráti érzelmeket táplál, a másik csak a ház felügyeletét reméli. A többletet meg eltűri, ahogy elnézzük a kutyának is, hogy annyira rajong. De azért nem a farok csóválja, ugyebár. Huszonnegyedikén még névnapos is, így hát várta, feszülten várta a dánt. Hogy jöjjön. Hogy bejöjjön. Összekészítette a kis csomagokat is, egyet a nagylánynak, egyet a kisfiúnak, meg valamit a dánnak. A párja fejcsóválva nézte: „te tényleg azt hiszed, hogy…?” Tényleg azt hitte. Percenként nézett az ajtó felé, fülelte a lépteket, várta és folyamatosan hallucinálta a kopogást. Pedig senki sem kopogott. Telt az idő, szeleltek az órák, kicserélték az ajándékokat, megették, aminek most az ideje volt, de a kopogás végül elmaradt. Az ünnep után reggel megvoltak a mentségek is. Hogy miért nem jött a dán. Meg hogy, majd jön. Mert még a dán volt a fontos, a többi úgyis valami ismétlődő, így megszokott. Csak ez a hiány volt szokatlan. A dán hiánya. Az aránytalanság súlyos jelenléte a csöndekben és a neszekben.„Mondhat akármit: de valami nincs rendben az olyan férfival, aki nem iszik, nem játszik, kerüli a szép nők társaságát meg az asztali beszélgetést...”
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: várakozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: várakozás. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. december 25., szombat
2010. május 9., vasárnap
Az ember mindig jobbra számít
„Azt hiszem, Alfred Loisy állapította meg először, hogy az apostolok Krisztus visszatérését várták, de az egyház megérkezésével kellett beérniük.” (in. Vermes Géza: A zsidó Jézus vallása Osiris Kiadó, 1999. p. 182.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)