2011. október 30., vasárnap

Az elfogultság szobrai

A szubjektív hírszerkesztés iskolapéldája, ahogy a két magyar portál tálalja egyazon eseményt. Külön szép, hogy egyik a másikra még hivatkozik is.

„Elutasítjuk a Jobbikot” – radikális európai politikusok Budapesten

Több európai radikális jobboldali párt is képviselteti magát a „Mindannyian együtt Jeruzsálemért” című budapesti nemzetközi konferencián. A rendezvényre húsz országból érkeznek vezető politikusok. A holland Szabadságpárt és a Svéd Demokraták parlamenti képviselői lapunknak elmondták: semmi közösséget nem vállalnak a magyarországi Jobbikkal, amelyet veszélyes, rasszista és antiszemita pártnak tartanak. (ATV)

Cionista parlamenti képviselők gyülekeznek Budapesten

Cionisták, filoszemiták, zsidóbérencek gyülekeznek Budapesten (pedig van belőlük  itt amúgy is éppen elég): az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF) szervez konferenciát a jobb napokat látott Magyar Tudományos Akadémia székházában. A húsz országból érkezett cionista küldöttek a „közel-keleti békefolyamat” kérdéseit vitatják meg.  (Kuruc.info)

 

2011. október 24., hétfő

Líra és lant, avagy van-e utánpótlás az újságírásban?

Öt éve közvetítek írásokat a Pulitzer Szülővárosának Díjára jelentkező fiatalok és a szakmai zsűri között. Ha időm engedi, bele-beleolvastam a pályamunkákba, a díjazott műveket például mindig. Bár a nyertesek között van valódi tehetség (Pion Pista, Nagy Zsófi, Benedek Mimi például mindenképp említendő), a legtöbb szöveg mégis szerintem alapvetően vitás műfajban születik. Ugyanis mind vélemény. Vagy még inkább: blogbejegyzés. Olyan, mint e jelen szöveg, amit most olvasol.

Ez a trend, mert ez a legegyszerűbb (ugyanakkor tényleg jól és hitelesen csinálni szerintem a legnehezebb) gyakorlat. Egy napi hírből, rövid tényből elrugaszkodva, csakis szubjektív elemekkel felruházva voltaképp bárki alkotni tud egy teljesen új szöveget. A személyes hangvételű, próza felé hajló cikk a legkevésbé támadható szakmailag – amíg minden fikció, nem lehet ellenőrizni, cáfolni. Legfeljebb azt mondani, nem értek vele egyet. Vagy még rosszabb: a tetszik, nem tetszik mentén lehet csak minősíteni.

Pedig az újságíró szakmában a nyelv birtoklása szerintem csak egy, és nem is a leglényegesebb szempont. Mert a kíváncsiság, a kitartás, az alázat, a valóság megismerése, a hiteles és fontos emberek megszólaltatása (leginkább az olyan embereké, akik helyett, akik nevében beszélni kell) fontosabb.

Ez pedig egyre kevésbé van jelen a fiatalok munkáiban – sajnos. Nem általánosítok (mert vannak szakmailag is értékelhető szövegek), trendet ismertetek. Szomorú, de tény, hogy nagyon sokan személyes hangú, nem is túl érdekes véleményt közvetítő blogbejegyzéssel akarnak 100 ezer lájkot, népszerűséget és pályadíjat nyerni. Pedig a pályázat, azt gondolom, nem prózaíró verseny, nem a nyelv birtoklásának fokmérője, hanem újságírói megmérettetés.

Miközben tényeket, összefüggéseket bemutató újságíróból van a legkevesebb.

(Fontos kiegészítés: magam nem dolgozom újságíróként. Amíg dolgoztam, akkor sem gyakoroltam mindazt, amit itt fenn mondok: főként véleménycikkeket írtam. De akkor is tisztában voltam azzal, hogy a véleményhez tényekre van szükség: ezért igyekeztem a kollégák tényműfajban írt dolgait alaposan elolvasni, megismerni.)

A nyertes pályamunkák letöltése egyben itt.

2011. október 18., kedd

Alfonzó és Semjén

Alfonzó mondta a színházról, hogy ott mindennek tökéletesnek kell lennie. Ha nem az, az egész tönkremegy. Hasonlatában pazar lakoma szerepel, ezüst étkészlet, főúri étkek. Az asztal sarkán, falatnyi tálkán van mindössze egy darab szar.

De mi köze ennek Semjénhez? No, nem, nem akarok bíróságra járni...