2012. augusztus 27., hétfő

A nap poénja

2012. augusztus 22., szerda

Borravaló

Nem most volt, talán 1992-ben, talán 1993-ban, amikor Commodore Plus4-esem elromlott. Nem volt semmi komoly, csak a billentyűzet néhány nyomógombja ment tönkre. Nagymamám elkísért a szervizbe, amely épp akkoriban szakított az addig megszokott, tekergő kábelektől zegzugos tévészervizes műhelyhangulattal. Bőrbútorok, elegáns asztalok, nyakkendős munkatársak vártak.
Számlával 1400, nélküle 550 forint – mondta a fiatalember nagymamámnak, miután átnézte a gépet. Nagymamám először meglepődött ezen, de másodjára már az olcsóbb megoldást választotta (elévült az ügy, a buzgóknak mondanám). Már rég otthon használtam a gépet, amikor egyszer bejött a szobámba, ránézett a szürke nyomógombokra, és azt mondta: az egész borravaló volt.

Soha nincs állandó fodrászom, ide-oda beugrom, ahol épp elvállalnak. Ezért mindig kapok nyugtát a szolgáltatásról, hiszen nem ismernek. De várakozás közben látom, hogy akikkel hosszan beszélget a vállalkozó (vagy alkalmazottja), ritkán távoznak kis kék papírossal a kezükben.
Ismerek egy vendéglőt, ahol a fizetőpincér sosem fogad el borravalót. De az is ritka, hogy a kézzel írt számolócédulánál komolyabb számlát adjon ki. Az a borravaló.
Egész világunk borravaló.

2012. augusztus 18., szombat

Jézus és a puncilázadás

Fejenkét két évet kapott három lány, mert egy jól kitalált performance-ban Putyint szidták egy székesegyházban. Sok másutt lehetett volna Putyint szidni persze, de ha, teszem azt, egy játszótéren kérik a Szűzanya segítségét Putyin eltávolításához, akkor ma azt sem tudnánk, hogy ezek a lányok léteznek.

Szeretnék emlékeztetni, hogy kétezer évvel ezelőtt egy Jézus nevű ember épp a jeruzsálemi nagytemplomban csinált förtelmes balhét – mert ha csak Názáretben felpofozott volna néhány izgága zsidót, valószínűleg azt sem tudnánk ma, hogy a világon volt.

Greco

2012. augusztus 17., péntek

Fáraszt „a tűzijáték ára” menet

Megy a szokásos demagóg menet: mennyibe kerül a tűzijáték augusztus 20-án. Az országos lapok a központit, a megyei napilapok a nagy- és közepes városokét firtatják most. Az ötszázezertől a többmillióig röpködnek a számok. Meg megy az ellendemagógia, hogy úgymond a nagyitól sem kérdezzük meg az ünnepi mákosguba árát. Persze minden település végül bemond valamit, hogy aztán az igaz, vagy sem, senkit nem érdekel. Uborkaszezonban évtizede slágertéma a tűzijáték.


Mindig csak az a fontos, hogy legyen egy, a havi átlagfizetéshez képest kellően bosszantó összegű szám. Ha nem elég nagy egyedül, összeadják a megyei költést. Ha az sem elég, az éveket. Borzongjon a honpolgár, mire megy el a pénze akkor, amikor ő már párizsit is félve vesz – ráadásul itt az iskolakezdés, a fizetés meg fasorba se. Sem a tűzijáték színe, időtartama, látványeleme nem érdekes. A sajtó belefojtja a kultúrház igazgatójába a mondatot – csak a számot mondja, bruttó, forint.

Aztán több tízezer ember áll a téren, ugyanennyi az erkélyeken a szent napon – nézik a tűzijátékot. Mert valamiért mégis szeretik. Ha nem lenne, akkor nyilván azért lenne kurvanyázás. Elveszik ezek a szemetek még ezt a kis örömöt is.

Szerintem nem az a közszolgálat, ha leírjuk, hány lélegeztőgép árát adja ki egy tűzijáték. Nem az, ha könnyű, gyors, eltéveszthetetlen módszerrel pótoljuk az olvasó reggeli kávéadagját.

Értem én, hogy sikeres a demagógia, de a zászlóvivőnek mégsem a megyei és országos lapoknak kellene ebben lenni.

2012. augusztus 14., kedd

Vagyonleltár – egy őrült éjszaka

Hír (forrás: HVG Online)

A járási hivatalok 2013. január 1-re tervezett felállítása miatt teljes vagyonleltárt kell készíteni valamennyi magyar önkormányzatnál – derül ki egy, a Magyar Közlönyben hétfőn megjelent, a járások létrehozásáról szóló kormányrendeletből. A leltárra azért van szükség, hogy pontos kimutatás készüljön az önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz kerülő ingó- és ingatlanvagyonról, illetve az átvett köztisztviselők számáról.
A leltárt a rendelet szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium készíti a fővárosi és megyei kormányhivatalok közreműködésével. A törvény szerint az átadásról a megyei kormányhivatal és az önkormányzat megállapodást köt, de a hétfőn megjelent kormányrendelet szerint semmit nem bíznak a véletlenre: mindenhová kineveznek egy úgynevezett járási biztost is. Az ő feladata lesz, hogy előkészítse a vagyonátadást: körbejárja a járás településeit, egyeztet a polgármesterekkel és jegyzőkkel, megszemléli a vagyontárgyakat.

Hírmagyarázat (forrás: Port.hu )

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=jFutWb5SlHo?wmode=transparent]

2012. augusztus 7., kedd

A semmitmondás művészete

a „társaság szerződésben vállat feladatai a szennyvízcsatorna-építés ideje és a konszolidációs időszak alatti ideiglenes nyomvonal biztonságos közlekedésre alkalmas helyreállítása, a nyomvonal konszolidációs idő alatti karbantartása, valamint a konszolidációs időszakot követő legalább az eredeti pályaszerkezettel egyenértékű, egyenletes teherbírást biztosító, aszfalt kopóréteggel bezárólagos végleges, nyomvonalon történő sávos helyreállítása. Az ideiglenes helyreállítás közlekedésre alkalmas állapotára irányuló karbantartás folyamatos feladat, melyet időszakonként elvégeznek.”
 

 

2012. augusztus 2., csütörtök

…és én

@lunanyuszi nyomán:

Tizennégy éves voltam 1993-ban, körülbelül hétéves korom óta tudok úszni, de a mai napig csak elheveredni szeretek a langyos vízben. Kövér voltam, mint a disznó, de barátságos és legfőképpen alkalmazkodó. Ma már nem vagyok annyira kövér, időt múlatni pedig vízpart helyett inkább baráti beszélgetéseken, kiskocsmákban, emberek között szeretek.
Nyelvtanból, irodalomból voltam dicséretes, a többi tárgyból inkább csak jó. Majdnem jogász lettem, de vérmérsékletem inkább bölcsészes.
Szegedi, ezen belül fölsővárosi vagyok, itt érzem jól magam. Szálakat még nem láttam. De most jövök rá, hogy ez valami metafora (vö: tündéri láncok).
A legnagyobb vereségeket önmagammal szemben szenvedtem el. De ide kötődnek szerény győzelmeim is.
Pekingben nem voltam, külföld számomra elsősorban Lengyelország.
Rühellem az eszetokjákat, azokat, akik íróasztal mellől, tankönyvekből, elvont statisztikákból megmondják, hogyan van az élet, és mit kell csinálni. Az eszetokják nem beszélgetnek, hanem kinyilatkoznak. Világukban mindig valaki más a hibás, mindig valaki másra kell vastagon rákenni a fikát. Bár van eszetokja, aki megenni is szereti.
Keményen dolgozó, ámbár rendkívül lusta (meditatív) ember vagyok, azt hiszem, pont leszarom, hogy kivel foglalkozik az a közvélemény, amelyet az index, a hvg online és a többi eszetokja, fikaista médium elképzel magának.
És nem vagyok ilyen seggfej, mint ennek a cikknek a beszélője:
http://sportgeza.hu/2012/london/cikkek/velemeny/gyurta_es_en/