2018. március 28., szerda

Sarnyai Tibor (1954–2018)

Sarnyai Tibor 1954. május 18-án született Maroslelén Sarnyai Mihály és Hegedűs Erzsébet elsőszülött gyermekeként. Első öccse, László szintén Maroslelén, a második, Gábor, Szegeden született.

A család Szegedre költözése után az itteni tejipari szakmunkásképzőben szerzett tejipari szakmunkás képesítést, az érettségit csak később teljesítette levelező képzésben. Tervezte, hogy ez után beiratkozik a jogi karra, de addigra a munka és család már sokkal fontosabbnak bizonyult.

Már 14 éves korában, külön szülői engedéllyel a vendéglátóiparban kezdett dolgozni, rövid ideig biztosítási ügynök volt, játéktermet vezetett, de végig sokat pincérkedett. Ez a foglalkozás hosszú évekig kísérte el életét, a szegediek talán jó szívvel emlékeznek a rendszerváltozás előtti Éva presszó üzletvezetőjére, az egész ottani miliőre.

Katonai szolgálatának teljesítése után a Polgári Védelemnél kezdett el főállásban, előadóként dolgozni. A közszolgálati munkát 2012-ben fejezte be, ekkor jött el rokkantnyugdíjba a Katasztrófavédelem kötelekéből. Sok jó kollégát, barátot őrzött emlékeiben innen.

Első, sikertelen és rövid házassága után elvált, 1975-ben ismerte meg Szekeres Évát, akivel 2013-ig, az ő haláláig együtt élt. Harmincnyolc éves kapcsolatukat mindvégig szeretet, megértés és a határtalan tolerancia jellemezte. Egyetlen gyermekük 1979-ben született. Mindenben támogatta, segítette gyermeke életét, azt szerette volna, amit minden szülő, hogy a gyereknek könnyebb és sikeresebb élete legyen, mint az övé volt.

Élete mindig a legszűkebb családja körül forgott, szigorú, de igazságos, valamint megértő társként, apaként támaszkodhatott rá a család. Kevés barátja volt, és igen kevés maradt nyugdíjas éveire, de a megmaradt kapcsolatait a maga módján ápolta, odafigyelt a másik emberre. A kapcsolattartást megnehezítette, hogy az évek során szinte teljesen megsüketült, így egyre inkább fordult az online, emailes kapcsolattartás felé.

Egyetlen öröme, időtöltése utolsó éveire a kiskert maradt. Napokat töltött Bordányban, szeretettel és nagy odafigyeléssel gondozta a fákat, bővítette, gondozta a birtokot.

Tavaly szembesült azzal, hogy teste már nem kap elég oxigént, egyre kisebb feladatok után fárad el. Orvosai oxigénpalack felírásával igyekeztek a több mint negyvenéves dohányzás mellékhatását enyhíteni. Március 10-e után nem jött több levél tőle. Rányitva az ajtót már csak testét találtuk a szobában, ő időközben eltávozott közülünk.

Úgy tudjuk, azt reméljük, nem szenvedett sokat. Nyugodjék békében.

2014. szeptember 8., hétfő

Beszarás

A kávézó mosdójában csak meleg víz folyt, hogy inkább ásványvizet vegyenek a vendégek. Ez most kivételesen jó volt, nagyjából le tudta vele mosni a nadrágjáról és betűrt inge aljáról a beszaladt híg fos nagy részét. Az alsógatyát meg kidobta a szemétbe. Egy idő után benyitottak, mert keresték. Látták, ahogy szűköl, de ez is jó volt – így kölcsön tudta kérni a fiatal gyerek pulóverjét. A derekára kötötte, hogy elleplezze az árulkodó nedves foltokat.

Csípős büntetés
Beszarás
Jó félórát várt rá a csoport. A mosdóban van – ütötték el a többiek előtt a késlekedés okát. Senki nem firtatta tovább, mit csinál. Tudomásul vették, hogy eltűnt és azt is, hogy meglett. Ment tovább program szerint a városnézés, a csípős segg egyéni probléma maradt. Még öt kilométert sétáltak aznap. Tűrte. Este sem sietett fürödni, komótosan részt vett az előre jelzett programokon, sőt, még erre is ráhúzott. Nem kell mindentől rögtön a nadrágba szarni.

A kormányzó párt híve volt. Ez egyébként senki esetében nem lenne fontos hír, de ő nagy hangon és büszkén kérkedett vele. E nélkül szomorú, magányos és üres lett volna. A narancs adott célt és értelmet. Meg közösséget, ahol kihasználták a munkabírását és legyőzhetetlen lelkesedését. És közönséget is, mert volt mit elmondani, hosszan papolni.

A nagy győzelem, a fellendülés és fideszes önmaga hű szerelme volt. Kérkedett, büszkélkedett szíve választottjával, kormánypárti önmagával. És persze várta, elvárta a helyeslést. Itt hódolat illet csak, nem bírálat. Legbelül persze mindig és mindenütt rettegett, mikor leplezik le végül, hogy nem elég okos, nem elég ügyes, nem elég művelt és nem elég tehetséges. A nagy hang bizony nagy félelmet takart.

A előző este húzós volt: hosszú utazás, mindenféle kaják, sörök és röviditalok. Megártott ez az egyveleg. A város szélén nem volt hová behúzódni, a kis kávézó a park közepén túl későn került elő. Addigra már becsúszott a szar nadrágba.

Napközben elcsitult a térítő, harsány hév: társasága naphosszat a tizenéves gyerek maradt, a csoport Benjáminja, aki mit sem sejtett a beszarásról. Nem volt még tökrészeg és beszarósan másnapos. Estére persze aztán felélénkült megint – beépítette személyiségébe ezt a tapasztalatot is, pontosabban elhazudta, hogy nem úgy történt, nem vele történt, és nem is az történt.

Persze előfordulhat ez bárkivel. Veszélyes is kiröhögni, mert holnap neked csúszik be a szar a nadrágodba. Az nem mindegy, mennyire aláz meg a helyzet. Ha félelmeid és kicsinységed elleplezésére a harsány magabiztosságot használod, akkor rettenetesen. De jó hír: a kipállott segg végül meggyógyul, a megalázó élmény is tompul. Elfeleded majd, hogy ordító kivagyiságod a csípős szarral büntette meg a teremtő.

Az pedig különösen aljas lenne, ha véletlen beszarásod esetét valaki csípős metaforaként olvasná rá pártod és annak tévedhetetlen vezetőinek szemünk előtt zajló történetére.

2014. július 22., kedd

Bolsevik volt-e Szentmihályi Szabó Péter?

Apámat a nyolcvanas évek elején megbuktatták, amikor azt találta mondani, hogy a szociáldemokrata párt század eleji programjának sok eleme még ma is aktuális. A gulyáskommunizmusban arról beszélni, hogy a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás jelszavával ismerős programnak még vannak megvalósításra váró részei, utóvizsgát ért. Ez a félmondat nem forradalmi ellenállás, nem bátor ellentmondás, mindössze pimaszság volt. Fricska, amelyet nem minden oktató fogadott örömmel.

A HVG Online Szentmihályi Szabó Pétert 1977-es versével abban a hamis színben szeretné feltüntetni, hogy bolsevik volt. A 77-es szövegből azonban nem ez derül ki.

Olvasni sosem egyszerű, de pártállami viszonyok között, a legvidámabb barakk kulisszái között egy fokkal talán még nehezebb. Azért próbáljuk megtenni.

Szentmihályi ebben a versben két ikonikus, erősen kanonizált, munkásmozgalminak mondott költő, Petőfi és József Attila soraival kéri számon a valóság és a párt retorikája közötti különbséget. Azt mondja, mint az egyébként párttag apám, hogy a kommunista programpontok közül még volna mit megvalósítani. Hogy nem értünk oda, bármennyire is ezt állítjuk.

Szentmihályi verse nem a rendszer mellett tesz hitet. De nem is bátor ellenállás, nem heroikus kiállás. Mindössze pimaszság. Sem túl, sem alulértékelni nem kell.

Persze a gyors kattintások és átlós olvasások korában a hatszor egymás alá írt kommunizmus pont elég súlyos ahhoz, hogy valakit tökéletesen diszkreditáljon – legalábbis a HVG Online szerint.

Update, aznap 10:33-kor:…és a Cink szerint is.

Update, aznap 19:30-kor:… Pető Péter linkelte nekem a Twitteren. Ez alapján a versbéli pimaszságot tartom, de arról már másképp is lehet vélekedni, bolsevik volt-e a hetvenes években Szentmihályi.