Sarnyai Tibor (1954–2018)

Sarnyai Tibor 1954. május 18-án született Maroslelén Sarnyai Mihály és Hegedűs Erzsébet elsőszülött gyermekeként. Első öccse, László szintén Maroslelén, a második, Gábor, Szegeden született.

A család Szegedre költözése után az itteni tejipari szakmunkásképzőben szerzett tejipari szakmunkás képesítést, az érettségit csak később teljesítette levelező képzésben. Tervezte, hogy ez után beiratkozik a jogi karra, de addigra a munka és család már sokkal fontosabbnak bizonyult.

Már 14 éves korában, külön szülői engedéllyel a vendéglátóiparban kezdett dolgozni, rövid ideig biztosítási ügynök volt, játéktermet vezetett, de végig sokat pincérkedett. Ez a foglalkozás hosszú évekig kísérte el életét, a szegediek talán jó szívvel emlékeznek a rendszerváltozás előtti Éva presszó üzletvezetőjére, az egész ottani miliőre.

Katonai szolgálatának teljesítése után a Polgári Védelemnél kezdett el főállásban, előadóként dolgozni. A közszolgálati munkát 2012-ben fejezte be, ekkor jött el rokkantnyugdíjba a Katasztrófavédelem kötelekéből. Sok jó kollégát, barátot őrzött emlékeiben innen.

Első, sikertelen és rövid házassága után elvált, 1975-ben ismerte meg Szekeres Évát, akivel 2013-ig, az ő haláláig együtt élt. Harmincnyolc éves kapcsolatukat mindvégig szeretet, megértés és a határtalan tolerancia jellemezte. Egyetlen gyermekük 1979-ben született. Mindenben támogatta, segítette gyermeke életét, azt szerette volna, amit minden szülő, hogy a gyereknek könnyebb és sikeresebb élete legyen, mint az övé volt.

Élete mindig a legszűkebb családja körül forgott, szigorú, de igazságos, valamint megértő társként, apaként támaszkodhatott rá a család. Kevés barátja volt, és igen kevés maradt nyugdíjas éveire, de a megmaradt kapcsolatait a maga módján ápolta, odafigyelt a másik emberre. A kapcsolattartást megnehezítette, hogy az évek során szinte teljesen megsüketült, így egyre inkább fordult az online, emailes kapcsolattartás felé.

Egyetlen öröme, időtöltése utolsó éveire a kiskert maradt. Napokat töltött Bordányban, szeretettel és nagy odafigyeléssel gondozta a fákat, bővítette, gondozta a birtokot.

Tavaly szembesült azzal, hogy teste már nem kap elég oxigént, egyre kisebb feladatok után fárad el. Orvosai oxigénpalack felírásával igyekeztek a több mint negyvenéves dohányzás mellékhatását enyhíteni. Március 10-e után nem jött több levél tőle. Rányitva az ajtót már csak testét találtuk a szobában, ő időközben eltávozott közülünk.

Úgy tudjuk, azt reméljük, nem szenvedett sokat. Nyugodjék békében.

Szekeres Éva (1944–2013)

Édesanyám, Szekeres Éva 1944. február 7-én született Szegeden Szekeres János és Bárkányi Eszter második gyermekeként.
Ilia Mihályné osztályában érettségizett 1962-ben. Felvételizett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-orosz-testnevelés szakára. Nem nyert felvételt, így az Utasellátónál kezdett el dolgozni. Rövid ideig orvosírnokként dolgozott a II. Kórházban, majd a vendéglátóiparban kezdett dolgozni.
Több szegedi vendéglátóhelyen üzletvezető-helyettes, később üzletvezető volt. A kilencvenes évek közepén került a Megyeház Étterembe, ahonnan üzletvezetőként ment nyugdíjba 2006-ban.
Első, sikertelen házassága után elvált, 1975-ben ismerte meg Sarnyai Tibort, akivel élete végéig élt. Harmincnyolc éves kapcsolatukat mindvégig szeretet, megértés és határtalan tolerancia jellemezte.
Egyetlen gyermekük 1979-ben született.
Élete a legszűkebb családja körül forgott, aggódó, gondoskodó társként, anyaként támaszkodhattunk rá bármikor. Másokkal nehezen alakított ki bizalmi viszonyt, ha viszont sikerült, kapcsolatait ápolta, odafigyelt a másik emberre.
Tavaly szembesült azzal, hogy testét megtámadta a halálos kór. Szeretett volna még élni, ezért – sajnos – mindenben alávetette magát az orvosok utasításainak. Úgy tűnt, sikeresen szállt szembe a rákkal, a tünetek enyhültek. Jókedvűen élte meg gyermeke házasságkötését.
Július 8-án légzési nehézségekre panaszkodott, majd a kórházban, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Nyugodjék békében.