Sarnyai Tibor (1954–2018)

Sarnyai Tibor 1954. május 18-án született Maroslelén Sarnyai Mihály és Hegedűs Erzsébet elsőszülött gyermekeként. Első öccse, László szintén Maroslelén, a második, Gábor, Szegeden született.

A család Szegedre költözése után az itteni tejipari szakmunkásképzőben szerzett tejipari szakmunkás képesítést, az érettségit csak később teljesítette levelező képzésben. Tervezte, hogy ez után beiratkozik a jogi karra, de addigra a munka és család már sokkal fontosabbnak bizonyult.

Már 14 éves korában, külön szülői engedéllyel a vendéglátóiparban kezdett dolgozni, rövid ideig biztosítási ügynök volt, játéktermet vezetett, de végig sokat pincérkedett. Ez a foglalkozás hosszú évekig kísérte el életét, a szegediek talán jó szívvel emlékeznek a rendszerváltozás előtti Éva presszó üzletvezetőjére, az egész ottani miliőre.

Katonai szolgálatának teljesítése után a Polgári Védelemnél kezdett el főállásban, előadóként dolgozni. A közszolgálati munkát 2012-ben fejezte be, ekkor jött el rokkantnyugdíjba a Katasztrófavédelem kötelekéből. Sok jó kollégát, barátot őrzött emlékeiben innen.

Első, sikertelen és rövid házassága után elvált, 1975-ben ismerte meg Szekeres Évát, akivel 2013-ig, az ő haláláig együtt élt. Harmincnyolc éves kapcsolatukat mindvégig szeretet, megértés és a határtalan tolerancia jellemezte. Egyetlen gyermekük 1979-ben született. Mindenben támogatta, segítette gyermeke életét, azt szerette volna, amit minden szülő, hogy a gyereknek könnyebb és sikeresebb élete legyen, mint az övé volt.

Élete mindig a legszűkebb családja körül forgott, szigorú, de igazságos, valamint megértő társként, apaként támaszkodhatott rá a család. Kevés barátja volt, és igen kevés maradt nyugdíjas éveire, de a megmaradt kapcsolatait a maga módján ápolta, odafigyelt a másik emberre. A kapcsolattartást megnehezítette, hogy az évek során szinte teljesen megsüketült, így egyre inkább fordult az online, emailes kapcsolattartás felé.

Egyetlen öröme, időtöltése utolsó éveire a kiskert maradt. Napokat töltött Bordányban, szeretettel és nagy odafigyeléssel gondozta a fákat, bővítette, gondozta a birtokot.

Tavaly szembesült azzal, hogy teste már nem kap elég oxigént, egyre kisebb feladatok után fárad el. Orvosai oxigénpalack felírásával igyekeztek a több mint negyvenéves dohányzás mellékhatását enyhíteni. Március 10-e után nem jött több levél tőle. Rányitva az ajtót már csak testét találtuk a szobában, ő időközben eltávozott közülünk.

Úgy tudjuk, azt reméljük, nem szenvedett sokat. Nyugodjék békében.

Szekeres Éva (1944–2013)

Édesanyám, Szekeres Éva 1944. február 7-én született Szegeden Szekeres János és Bárkányi Eszter második gyermekeként.
Ilia Mihályné osztályában érettségizett 1962-ben. Felvételizett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-orosz-testnevelés szakára. Nem nyert felvételt, így az Utasellátónál kezdett el dolgozni. Rövid ideig orvosírnokként dolgozott a II. Kórházban, majd a vendéglátóiparban kezdett dolgozni.
Több szegedi vendéglátóhelyen üzletvezető-helyettes, később üzletvezető volt. A kilencvenes évek közepén került a Megyeház Étterembe, ahonnan üzletvezetőként ment nyugdíjba 2006-ban.
Első, sikertelen házassága után elvált, 1975-ben ismerte meg Sarnyai Tibort, akivel élete végéig élt. Harmincnyolc éves kapcsolatukat mindvégig szeretet, megértés és határtalan tolerancia jellemezte.
Egyetlen gyermekük 1979-ben született.
Élete a legszűkebb családja körül forgott, aggódó, gondoskodó társként, anyaként támaszkodhattunk rá bármikor. Másokkal nehezen alakított ki bizalmi viszonyt, ha viszont sikerült, kapcsolatait ápolta, odafigyelt a másik emberre.
Tavaly szembesült azzal, hogy testét megtámadta a halálos kór. Szeretett volna még élni, ezért – sajnos – mindenben alávetette magát az orvosok utasításainak. Úgy tűnt, sikeresen szállt szembe a rákkal, a tünetek enyhültek. Jókedvűen élte meg gyermeke házasságkötését.
Július 8-án légzési nehézségekre panaszkodott, majd a kórházban, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Nyugodjék békében.

Élni, enni kell – @zencsaj

Lukács György utolsó felesége Az esztétikum sajátossága kötet keletkezésének idején halt meg.

Mesélik, hogy az első nélküle töltött reggelen asztalhoz ült, és a bejárónőtől reggelit kért. A nő, aki régóta Lukácsék körül élt, megbotránkozott.

– Hogy képes most az evésre gondolni? ­– kérdezte.

– Nézze – felelte Lukács, – a legszívesebben utánahalnék én is. De nem tudok, bármennyire is szeretnék. Következésképpen nekem élnem kell. Ahhoz pedig, hogy éljek, zabálnom kell. Szóval, lenne szíves, és felszolgálná végre a reggelit?

Népszabadság - Elhunyt Vekerdi László irodalom- és tudománytörténész

"Vekerdi László polihisztor alkatú tudós, orvos, művelődéstörténész, tudománytörténész, könyvtáros, Németh László és Fülep Lajos életművének neves kutatója volt, valamint Galilei életművének egyik legalaposabb ismerője, az MTA Matematikai Kutatóintézete és az MTA Könyvtára korábbi tudományos főmunkatársa, a debreceni orvosegyetem és az ELTE tanára" - emeli ki a közlemény.

Mint a dokumentum rámutat, "az eltávozott tudós nevéhez nagyszámú orvosi, orvostörténeti, matematikatörténeti, fizikatörténeti, csillagászattörténeti, biológiatörténeti, tudományfilozófiai, irodalomtörténeti, művelődéstörténeti, nyelvtörténeti, intézménytörténeti publikáció és számos könyvfordítás, lektorálás kötődik. Emlékezetesek televíziós és rádiós előadásai, beszélgetései, valamint a különböző kongresszusokon, tudományos rendezvényeken, évfordulós megemlékezéseken tartott beszédei. Halála előtt két héttel jelent meg a XVIII. századi magyarországi és erdélyi pestisjárványokról szóló munkája, néhány hónappal korábban pedig a Fülep Lajosról szóló kötete".

Vekerdi László 1924-ben született. Orvosi diplomát 1951-ben szerzett Debrecenben, majd 1955-ben belgyógyász szakorvosi képesítést. A budapesti Matematikai Kutatóintézetben Rényi Alfréd mellett, majd az Akadémiai Könyvtárban dolgozott.

HIRDETÉS

Főbb művei: Kalandozás a tudományok történetében (1969), Németh László alkotásai és vallomásai tükrében (1970), Befejezetlen jelen (1971), Így élt Newton (1977), Vigh Tamás (1983), Tudás és tudomány (1995), "A Tudománynak háza vagyon" (1996), A véges végtelen (Hercze Jánossal, 1996), A sorskérdések árnyékában - Kalandozások Németh László világában (1997), Így élt Galilei (1998), A közértelmesség kapillárisai (2001), Fülep Lajos levelezése (2009), Magyarországi és erdélyi pestisjárványok a XVIII. században (2009).

Vekerdi László munkásságát Szabó Ervin-emlékéremmel (1987), a Nyitott Társadalom Alapítvány díjával (1991), Szent-Györgyi Albert-díjjal (1992), József Attila-díjjal (1992), Tiszatáj-díjjal (1993), Soros-életműdíjjal (1993), a Soros-alapítvány alkotói díjával (1999) ismerték el. 2000-ben, Pro Literatura-díjjal, 2001-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki. Az év ismeretterjesztő tudósa címet 2003-ban ítélték oda Vekerdi Lászlónak, 2004-ben Magyar Örökség-díjjal, 2008-ban pedig Teleki Pál-érdeméremmel ismerték el.

 

Kapcsolódó cikkek:

Átadták a Déry-díjakat |

Nagy testű könyvé a Rotary-díj |

Gyermekek, alkossatok remekműveket! |

Dobszay váltja Jancsót |

Rakovszky Anforája

via nol.hu

Isten nyugosztalja, tanár úr!