Az MTI szemfüles fotósa egyetlen képpel többet mond itt, mint a kitört hisztéria összes eddigi szövegelése. A honatya, aki telefonjával megörökíti, másodperceken belül Facebookon, Twitteren vagy Tumblren teszi közzé a frakció tiltakozásának fotóját, egyértelműen a szellemi javak, az információk korlátlan áramlásának – így a szólásszabadságnak is olyan élő bizonyítéka, amelyet a most elfogadott törvény még csak követni sem képes, nehogy tiltani. Ezzel a szabadsággal a honi politika sosem fog tudni mit kezdeni, bármennyire is fogcsikorgatva akar most beavatkozni.
Bármennyire zseniális Leni Riefenstahl, azoknak a módszereknek leáldoztak. Nem nyomtatott sajtó, nem földről sugárzott rádió vagy televízió fogja a következő évtizedekben meghatározni a gondolkodásunkat. Sokkal inkább ilyen, mobiltelefonokkal világgá röpített felvételek százezrei.