Vasárnap az Utazás kiállításon voltam, és szembetűnt, mennyire képtelen az ide specializálódott marketingszakma megszólítani az embereket. Valamiért az élmény teljes egészében elveszőben, helyette a látszat és a brosúra az uralkodó. „A Háború és béke oroszokról szól” – foglalja össze a négykötetes munkát Woody Allen. Nem képtelenség tehát a könyv tartalmát 140 karakterben összefoglalni. Csak éppen heroikusan fölösleges vállalkozás, hisz a legzseniálisabb 140 karakter sem pótolja a regény elolvasásának élményét. Ami legfőképpen nem tartalmi kérdés: majdhogynem mindegy, konkrétan miről szól egy szöveg. Ahogyan szól, az sokkal maradandóbb.
Egyfelől kóstoltatni elég egyértelmű, mégis bizonyos okok miatt ebből volt a legkevesebb (pénz, HACCP, idő- és munkaigény, etc.). Sokkal többen akarták a hely szellemét legalább kulisszákkal megidézni, de még többen bízták rá magukat színes prospektusokra (üdítő kivétel volt Paks bemutatkozása, amely egyszerű, de váratlan eredményű fizikai kísérleteket mutatott be. Kevés köze volt a városhoz, annál több az élményhez).
A brosúra az a forma, amely bizonyos, hogy a jelen pillanatban nem működik: az emberek elvették, belelapoztak, aztán elvesztették a papírokat. Függetlenül attól, hogy azok kivitele artisztikusan remek, vagy csapnivalóan rossz volt. A döntést nem a kreatív minősége befolyásolta, egyszerűen csak a figyelem hiánya. Nem korosztályi kérdés, hogy egyre kevesebb embert lehet statikus tartalommal lekötni. Ebben az is beleértendő, hogy egy kifelé fordított képernyőn futó mozgókép sem ragadta hosszan meg az embereket.
Nincs több lövésed, mint a 140 karakter, vagy a bombasztikusan sokkoló tartalom. Úgy tűnik, máshogy figyelmet nyerni aligha lehet ma. Vagy igen? Írd meg, hogy Te mit gondolsz!
