2011. március 11., péntek

Időm Ranschburg Jenővel

Kinek mije van, azzal tud emlékezni. Nekem egy beszélgetésem van. Isten nyugosztalja, tanár úr!

„A makói közönség igazán inspiráló”

st, Sze, 2005-09-07 10:51 

Hatodik alkalommal vehettek részt a makói és a térségi pedagógusok a hagyományos szakmai fórumon a tanév előtt néhány nappal a Hagymaházban. A Pedagógiai Konferencia egyik visszatérő, és rendkívül népszerű előadója Dr. Ranschburg Jenő pszichológus professzor, aki idén a nemrégiben megjelent könyvének címét – Gepárdkölykök – választotta előadása címéül is. A professzor úrral előadása után készített lapunk interjút.

– Már nem először jön hozzánk, hogy előadást tartson. Milyen érzésekkel jön hozzánk, és mennyire tartja szakmailag magas színvonalúnak a makói konferenciát?

– Borzasztó kínban vagyok, mert félek, üres udvariasságnak hangzik majd, de mindig nagyon jó érzésekkel érkezem ide. Szeretném, ha leírná, hogy ezt nem közhelyként, sablonos válaszként mondom. Egyrészt mindig jó érzés bejönni ebbe a városba: nem véletlenül nevezik a virágok városának, Magyarország legvirágosabb városának. Egyébként én egy megszállott kertész vagyok, és a makói virágok látványára mindig kinyílik a lelkem.
A konferenciát pedig azért szeretem nagyon – és ezt is őszintén mondom –, mert mindig úgy érzem, hogy nagy szeretettel fogadnak és vesznek engem körül. Ennek különleges inspiráló hatása van: ostobaságokat és közhelyeket nem lehet mondani egy olyan közönségnek, amelynek kilencven százaléka makói, vagy Makó-környéki pedagógus, mert látom, hogy várnak. Adni kell tehát nekik cserébe valamit. Valójában azt szeretném nagyon, hogy ha egyszer még lehetőség volna rá, megadná az ég, hogy úgy tarthassak egy előadást, hogy utána vita, megbeszélés lehessen. Ez nagyon hiányzik. A pedagógiai konferencia kicsit ünnepélyes alkalom. Számomra egy olyan rendezvény lenne igazán érdekes – hogy a hallgatóság számára is az lenne-e, azt nem tudom –, hogy az előadás alatt körülüljenek engem, és beszélgessünk. Nemcsak arról, amiről éppen előadást tartok, hanem általában bármiről, ami éppen foglalkoztatja őket. De ezzel a vágyammal együtt is csak a legjobbakat tudom mondani erről a makói konferenciáról, és rettenetesen jólesik, büszke vagyok rá, hogy az itteni kollégák szeretnek engem, hallgatnak és örülnek, ha jövök.

– Azért biztos vagyok abban, hogy kap visszajelzéseket arról, hogy mit gondolnak az ön által elmondottakról a pedagógiai konferencia résztvevői.

– Természetesen megállítanak az előadás után, és elmondják, mit gondolnak róla. Sőt, egy olyan rutinos vén róka, mint amilyen én vagyok, már az előadás közben érzi, hogy a hallgatóság jól veszi, amit mond. Gyakran már az atmoszférából is érződik, hogy mi a véleményük, így ilyenkor nem ér meglepetésként az, amit a végén mondanak. De ezzel a visszajelzéssel az a baj, hogy ilyenkor már igazán a szakmai kérdésekbe nem tudunk belemenni, mert kint állunk a teraszon – én javíthatatlan, öreg bagósként ugyanis mindig rögtön a teraszra, vagy olyan helyre megyek ki, ahol rágyújthatok –, többen is odajönnek, és maximum tíz percünk van arra, hogy beszélgessünk. Így ezek a visszajelzések főleg a szeretet őszinte jelei, amelyeknek én nagyon örülök, de semmiképpen nem pótolják a műhelymunkát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése