Honlap=gyötrelem?

Azt vettem észre, hogy manapság némely körökben, ahol megfordulok, a céges weblap nem a normális üzletmenet és működés része, nem egyik bevett eszköze a termelésnek, hanem egy különös pótcselekvés valamilyen szervezeti válságban.

Nem arra gondolok tehát, amikor a weblap a kommunikációt, a kapcsolattartást, a brandalakítást szolgálja, és ehhez kell egy-két új feature hozzá, hanem arra, hogy ilyenkor váratlanul fókuszba kerülnek a marginális apróságok, a designelemek, a tán valóban nem kellően frissített, de egyébként jól teljesítő régi oldalak. Ezek okoznak istentelen patáliát.

A kék miért olyan kék? Miért nincs szavazás (ha van, miért van) ezen az oldalon? Benne vagyunk-e a „szociális” médiában (ha nincs is mivel)? Miért okádjuk a híreket a fészbúkra (ha épp van mit)?

Ez, úgy veszem észre, amolyan kisded válságmenedzsment. A weblap e szemek számára valami fontatlan, érdektelen, minden mindegy – tehát a napi feszültség, a szorongás és a jövő iránt érzett őszinte aggodalom valamennyi eleme kiválóan belesűríthető.

Az a szaros honlap, hogy olyan ronda. Az a bűnös – foglalhatnám össze a mondandót. Pedig… De hát ezt már százszor elmondták. Például én is…