Tegnap éjjel találkoztam Gollammal. A makói pályaudvaron ült számtalan pakkal, holmival körülvéve. Jó ideje ülhetett ott, mert már több buszsofőr körülvette. Próbáltak vele szót érteni, de hiába beszéltek románul, Szméagol csak a saját dialektusát ismerte. Elé terítettek egy térképet, ő nagyvonalúan rábökött Párizsra. Nevették, de ő komoly maradt.
Bár minden vagyonát magával hozta, pénz nem volt nála egyáltalán. Az utolsó busz sofőrjét kérdezték, átviszi-e így is Szegedre. Mégiscsak tágasabb a Mars téri buszváró, mint a makói. A buszvezető vállalta, hogy felrakja az összes motyót – négy, vagy öt pakkot –, és átutaztatja ingyen Szegedre Gollamot. Szméagol az első percekben elaludt, a szék karfájába kapaszkodva, öntudatlanul, egy jelentéktelen, alig emberszerű kupaccá összehúzódva. Minden bizonnyal a Gyűrűvel álmodott.