A szegedi Fidesz úgy döntött, idézem: „nem hívj[a] meg előbbi két médiumot [Délmagyarország és delmagyar.hu] a Fideszes(sic!) rendezvényekre”. A szegedi Fidesz úgy döntött, engem, a délmagyar olvasóját nem kíván információkkal ellátni, mert úgy véli, ez a médium úgymond részrehajló.
Magyarországon kevés politikus érzi, hogy a sajtó barát. A független, sőt még az ellenséges is. Mert a sajtó ugyan kérdez, de aki felel, ha akarom, én vagyok. Benne lehetek, így eljuthatok azokhoz, akikről elvileg a négyévenkénti megmérettetésem szól. Alig van olyan sajtó, még a leghitványabb agitpropka sem olyan, hogy ne tisztelné valamennyire a hírt. A hírt, amely jellegénél fogva igyekszik (de sosem lehet egészen) tényszerű. Sok mindent lehet tenni a sajtóval. Néha még orránál fogva is lehet vezetni – ami a legszebb: szép szóval és szelíden. Az is igaz, hogy nincs teljesen elfogulatlan sajtó, mert képtelenség emberi ésszel és habitussal ilyet létrehozni (a hazai hírügynökség Szalai Annamária elborzasztó fotóját tette a médiahatóságról szóló tényszerű és végig csupán állító cikke alá. Ez így már vélemény, kétségtelen). A helyi fideszesek a polgármester-jelölt saját honlapját ajánlják a figyelmembe, ha szeretnék, ismét idézem: „hiteles” tájékoztatást kapni. A helyzet ezzel szemben az, hogy a magam által gondozott honlapra nem teszek fel rám nézve terhelő információkat. Képtelenség, hogy a saját nevem alatt futó honlap hiteles lenne. Ezt a műfajt csak szubjektíven lehet művelni. A szegedi Fidesz jól ismeri a „kell” szót. De alig-alig azt, hogy „lehet”. Több mint hiba, ez bűn.