2010. szeptember 16., csütörtök

Rászorulóknak számítógépeket ingyen?!

Számítógép Álom 2010 - Megkezdődött a számítógépek kiosztása

A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány adományozói programja révén idén is száz rászoruló családban élő, 12-16 éves életkorú fiatal számára adományoz használt, de még használható számítógépet.

Az alapítványok munkatársainak több mint 1000 pályázatból kellett azt a 100 hátrányos helyzetű gyermeket, illetve családot kiválasztani, amely részére nagy segítséget jelent egy használt számítógép.

A pályázatok az egész országból érkeztek, így a számítógépek kiosztása folyamatos, hiszen az elszállítást minden esetben meg kell oldani. A számítógépek kiosztása szeptember elején kezdődött, és várhatóan október végéig tart. A szerencsés pályázókkal az alapítvány munkatársai a pályázatban megadott elérhetőségeken veszik fel a kapcsolatot.

A számítógépekről: használt, de még sokáig használható, Pentium I-IV közötti felszereltségű, monitorral, billentyűzettel, és egérrel ellátott konfigurációk. Az összeállított hardver és szoftver ideális tanulásra, és az informatikai vonalon való fejlődésre.

Ön is segítene!? A sok rászoruló jelentkező miatt a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány folyamatosan várja olyan vállalkozások, magánszemélyek jelentkezését, akik egy, vagy több használt számítógép (periféria) felajánlásával tudják a programot támogatni. Így újabb hátrányos helyzetű gyermekek kaphatnak számítógépet.

Köszönjük a programot támogató magánszemélyeknek, és vállalkozásoknak, hogy segítségükkel idén is megvalósulhatott családok számára esélyegyenlőséget segítő támogatói program.

gép

==============================
További információk, és felhasználható képekért klikk: www.matrix.zug.hu
Nagy felbontású kép kérhető az alapítványtól a matrix@zug.hu e-mail címen!
Telefonos tájékoztató a 06/20/929-81-81-es számon kérhető!