2010. szeptember 9., csütörtök

Kiköpött szavak

Nvtelen1

 

Valami döbbenetes mértéket öltött a funkcionális analfabetizmus. Elsősorban a fiatalokat szokás ekézni, hogy nem írnak, nem olvasnak, de nincs mire büszkének lenni a felnőtteknek sem. Az emberek csak néznek, de nem látnak. Iszonyt okoz minden, ami betű.

Nem a hétköznapi butaságról van elsősorban szó, hanem a leírt szövegek értelmezéséről. Arról, hogy mi van odaírva. A szavak, ahogy mondattá, majd szöveggé állnak össze. A munkáról, amely a jeleket jelentéssé alakítja – s az, mint sejtjük, a szövegnek nem alkotórésze. Nekünk kell ugyanis hozzátenni. Be kell azt fogadni. Nyitottnak lenni, vállalni az erőfeszítést, megdolgozni az üzenetért.

A készen kapott, lenyelhető dolgoktól csömörünk lett. A folyamatos butítás, az egyre instantabb üzenetek egyre egyszerűbb szövegeket szülnek. De mi a vége? A hörgés? Vagy a fejre koppintás?