2010. július 14., szerda

Vers – mindegy, kinek: Posztomtól posztodig

Ülök a monitor előtt éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol barát merengő írását.

Innen, vagy mérföldekről jött e tény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Kábel sötétjén lankadatlanul, 
S ki tudja, mennyi másodperce már.

Egy online üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rányomom
Fáradt egerem bal-kattintását.

Tanultam én, hogy általszűrve a 
Tudósok finom kristályműszerén, 
Bús földikkel s bús testemmel rokon 
Érzésekről ád hírt az online tény.

Magamba zárom, gépre töltöm le, 
És csöndben és tűnődve figyelem, 
Mily ős bút zokog a ténynek a tény, 
Webnek a web, kontentnek a kontent?

Tán fáj a posztolóknak a magány, 
E webre szétszórt milljom léhaság? 
S hogy össze nem találunk már soha 
A kábelen, wifin s messziségen át?

Ó, követőm, mit írsz! Messzebb te se vagy, 
Mint egymástól a digitális fiókok! 
A Microsoft van tőlem távolabb 
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, tweetelés, és jaj, lájkolás! 
Ó, jaj, az út posztomtól posztodig! 
Küldözzük a poszt csüggedt szavait, 
S köztünk a roppant, jeges web lakik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése