„Mondhat akármit: de valami nincs rendben az olyan férfival, aki nem iszik, nem játszik, kerüli a szép nők társaságát meg az asztali beszélgetést...”
2010. július 31., szombat
Közös könyvjelzők hátán
A közösségi média a legjobb könyvjelzőm. Ezzel a már-már közhelyes felkiáltással semmi újdonságot nem akarok mondani, csak arról van szó, hogy erre a tudásomra ma ráébredtem (arról is érdemes lenne írnom egyszer, mi az, hogy ’hallottam már valamiről’, ’tudok valamiről’ és hogy ’ráébredek valamire’). Kerestem egy régi szövegemet, és mivel elég szétszórtan írtam régebben, bizony idő volt, mire ráleltem. A régi freeblogos oldalon még nem volt tetszik gombom: a helyzet az, hogy most szinte fájónak éreztem a hiányát. Mert egyetlen gombbal, mai eszem szerint, biztos helyre mentem a szöveget, mégpedig a fészbúkos adatlapomra (nyugodj szív, gomb pótolva…). A hab a tortán, hogy ezt mások is látják, hogy így megvan a diskurzus lehetősége, de a lényeg számomra egyre inkább az, hogy valami, amit láttam, ami felkeltette az érdeklődésem, amit szívesen olvastam, könyvjelzőzve van azzal, hogy a fészbúkra és / vagy a twitterre kerül. Egyre jobban zavarnak az olyan oldalak, ahol nincs ilyen lehetőségem. Nyilván egy Index méretű portál nem szorul a közösségi média támogatására, elenyésző a forgalomnövekedés, amit ez hozhat neki – nem is görcsöl, hogy kitárja a fészbúk felé tartalmait (persze azt is látom, hogy ennek ellenére számtalan ilyen mainstream link kerül a twitterre, kicsit azt is gondolom, minek is, hiszen aligha akad olyan rutinos netező, aki ne nyitná meg napjában többször is az index címoldalát). A lényeg tehát: a twitter és a fészbúk tetszik gombja az én legjobb könyvjelzőm. Hogy ez másoknak esetleg szintén tetszik – további örömök forrása lehet.