2010. július 13., kedd

Pénzintézet, személyes ügy. Te érted ezt?

Ki nem jelzett számról hívja este hét után a régi hetvenes mobilom, amit egyébként édesanyám használ évek óta. Véletlenül én is ott vagyok a hívásnál. A női hang elhadar valami idegen cégnevet, majd a nevemet mondja, én vagyok-e. Én. Mi a kotta?

– Kérem, adja meg a születési évszámát!
– Milyen ügyben keres?
– Nem mondhatom meg, amíg nem azonosítja magát.
– Nem adok meg személyes adatot telefonon, míg el nem mondja, hogy mire kell.
– Pénzintézettől hívom személyes ügyben.
– Ez nekem kevés. Bővebben szeretném tudni.
– Előbb azonosítania kell magát.
– Nem adok meg személyes adatokat, amíg el nem mondja, mit akar.
– Csak önnel beszélhetek erről.
– Nagyszerű, épp velem beszél.
– Nem tudhatom, míg el nem mondja, mikor született.
– Amíg nem tudom, miért kéri ezt tőlem, nem mondom meg.
– Az ön érdeke, hogy azonosítsa magát. Pénzintézettől hívom személyes ügyben.
– Ez nekem kevés. Mi ez az ügy pontosan?
– Kérem, adja meg a születési évszámát, és tájékoztatom.
– Előbb tájékoztat, aztán eldöntöm, akarok-e személyes adatokat megadni.
– Uram, értse meg, pénzintézettől hívom, csak önre tartozó ügyben.
– Én pedig várom, hogy elmondja, mi ez az ügy.
– Előbb azonosítsa, kérem, magát.
– Előbb pontosítsuk az ügyet.
– Uram, az ön érdeke, hogy szót váltsunk.
– Egyelőre nem vagyok ebben bizonyos. Milyen ügyről van szó?
– Azonosítása nélkül erről nem beszélhetek.
– Rendben, akkor köszönöm a hívást.
– Előnyösebb lett volna, ha sikerül beszélnünk.
– Bizonyosan. Viszonthallásra!
– Viszonthallásra! 

Nem értem ezt az egész hívást. Te érted?