2010. július 10., szombat

Arcok és arcvesztések

Néha ijedten szemlélem bloggertársaim arcát. A határozott, ellentmondást nem tűrő, kétely nélküli mondatokat. Nem mindenki, de sokan a korombéliek közül fogalmaznak kereken, bajosan kiegészíthetően. Gyakran magam is, a legtöbbször én is.

Természetes, hogy aki mondatokat ír a nyilvánosság számára, hatást akar kiváltani. Szeretné befolyásolni az embereket. A felvetett kérdésekre a maga válaszát erőltetné rájuk. Vagy legalább vitát generálna. A disputához pedig sokszor erős és prokovatív szavak kellenek.

Voltaképpen ijedtségem oka ez: a tükör, amelybe belenézek, nem mutat túl szimpatikus arcot. Aligha mutatja a blogom a kételyeket, a bizonytalanságokat, a nemtudásaimat, a hibáimat, a rossz döntéseimet. Megalkotott kép az, és attól félek, sokkal kimértebb, erőteljesebb, határozottabb, ellentmondást nem tűrőbb, mint a valóságos énem.

Éppen ezért készítettem egy új fejlécet, amely mindezt a kételyt, bizonytalanságot megmutatja, s tán tompítja a gyakran karcos és nagyon határozottan előadott mondatok élét. Arcot veszítek, hogy visszakapjam az ént. Talán.

Mától legyen ez a blog: megrövidítettek – szerintem.