2011. február 7., hétfő

Eközben a nép lerongyosodik

Az állam, a mindenható állam biztatja a társadalmat: kezdj valamit. A társadalom, ez az elzüllött, erőtlen, összegabalyodott tömeg visszavág: kezdd te! Tiéd a hatalom, az erdő, a pénz, a dicsőség, mit akarsz tőlem? Hisz én egy semmi vagyok. Én annyi részre vagyok szaggatva, ahány vallásfelekezet, ahány nemzetiség, ahány osztály ebben az országban. Számítsd ki, ha tudod, hány felé darabolódtam?

Az állam pedig visszafelesel: én is szegény vagyok, koldus vagyok. Kölcsönpénz kellene, hogy kezdhessek valamit. De ma még azt sem tudom, hogy mennyi kéne. Ha ezt kiszámítjuk, akkor aztán majd mappára vesszük az országot s kicirkalmazzuk: hová adjunk pénzt.

Ebben a feleselésben, ebben az örökös tanácskozásban, ebben az örökös számításban, spekulálásban telnek hónapok hónapok után, esztendők esztendők után. Eközben a nép lerongyosodik. Eközben a nép az éhség gyötrelmes kínját szenvedi, s elerőtlenedett karja nem képes egyébre: levág egy botot az erdőben s – el Amerikába!

 

Lehetne kisded szórakozásom kitaláltatni, ki mondta ezt és mikor, de inkább ideírom: e sorokat Benedek Elek írta 1902-ben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése