Volt egy olyan naiv gondolatom, hogy értek a számítógéppel segített kiadványszerkesztéshez. Anno iskolában a Quark Xpressen megmutogatták, mit merre, a napi munkában pedig barátom lett az Indesign. Még azt is gondoltam, hogy értem a kattintások hátterét, a hagyományokat, amelyek a tipográfiában vannak.
Így arra vetemedtem, hogy órákat adjak Szegeden leendő újságíróknak a kommunikáció szakon tördelésből. A tanszék szegény, a gépeken az open source Scribus hasít (tkp. vánszorog). Most újratanulom a szakmám. Alapvető beállításokra vagyok képtelen rájönni. Egy tökéletesen egyszerű dokumentumot nem tudok reprodukálni. Bújom a netet, a kézikönyvet, egyelőre maradtak kérdéseim.
Leginkább az, hogy miért kell ezt a szoftvert tanítanom, amikor éles környezetben tudtommal senki sem használja? (A CMYK-t ahogyan kezeli, nagyon gyanús, hogy igen-igen távol áll a színhelyestől. De ez csak egy a problémáim közül).
„Mondhat akármit: de valami nincs rendben az olyan férfival, aki nem iszik, nem játszik, kerüli a szép nők társaságát meg az asztali beszélgetést...”