2010. október 26., kedd

Elavulás

nincsen  a szülő kezében minta, forma, se kiszámíthatóság se semmi, esetleg pénz lehet a kezemben, azt adhatom, a többihez kuss, egy emberöltő alatt a tudomány maiállásának huszonnégy verziója megy kukába, csak fűtésreformot négyet értem meg és két településirendezési reformot. Az embereknek egy-egy életfilozófiájukat is úgy kell kidobálniuk, mint a telefonjaikat, ha valaki ragaszkodik a telefonjához vagy a win98SE-jéhez, az egy idő után elmehet a jó kurvannyába is. Teszemazt, ha 1988-93 között SZDSZ-es voltam és leragadtam annál, ami 1988-ban vagy 93-ban liberalizmusba számított az észosztók szerint Magyarországon, akkor ma mehetek a levesbe a 200 éves Kőszeg Feri bá' mellé, húzhatom magamra a fedőt, érezhetem magam Nokia 3210-esnek, de ne húzzam le magam a klotyón, mert környezetszennyező vagyok.  

Megint csak nagyon pontos, ütős mondatok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése