„…[a] könyvtár, hajh, mennyi bajom van véle, valóságos istencsapás; csupa Géniusznak, az Emberiség legjelesb szelleminek legbecsesb, legértékesb művei ezek, de hiában, uraim, csak Marják, Marják egymást, s eközben olcsóbbodnak is bővségöktől, mert túl sok, túl sok van belőlök, nap mint nap újabbak jőnek, s emberfia őket előszámlálni nem tudja, túl sok, túl sok ez! Annakokáért, uraim, Olvasókat fogadék, s őket gazdagon megfizetem, hisz szégyen, gyalázat, hogy Olvasatlan hevernek mind; csak túl sok van belőlök, azért mindet elolvasni nem tudják, bárha álló nap szűntelen olvasnak. De a legcudarabb, hogy minden könyv egymást marja, marja, még a végén, valamint a kutyák, egymást széjjelmarják.”
(Witold Gombrowicz: Transz-Atlantik, Kalligram Könyvkiadó, 2006. pp. 107–108.)