Fényeskedjék a te bölcs elméd, ó, főnök!

– Gyerekek, két út van most. Az első: fizetőssé tesszük az egészségügyet, kevesebbet adunk a nyugdíjasoknak, visszafogjuk az állam kiadásait, kirúgunk néhány tucat közszolgát, átalakítjuk a pártfinanszírozást, racionalizáljuk a közoktatást és nem hallgatunk tovább a pénzes lobbik sziréndalára.
– Főnök, ezeket a világuralomra törő zsidók, meg a tolvaj IMF akarja csak. Abcúg, abcúg! Mi lenne hát a másik út?
– Ó, a másik sokkal szebb: a válságra hivatkozva pénzt szedünk be a multicégektől. Azokat – a bankot, a telefonost, meg a kereskedőt, a mocskos zsidóját – úgyis utálja mindenki, ha meg elmennek, sem sír utánunk senki. Sok pénz van a magánnyugdíjakban is, azt is elvesszük mind.
– Ájáj, de finom ez, főnök! De mit szól majd a pénzügyes szakma, meg az EU ehhez?
– Magaslesből szarok rá. A lényeg, hogy az emberek bólogassanak.
– Ők fognak, ez nem kétséges. Igaz, hogy a hazai befektetések megállnak a hitelek és a bankok befektetései nélkül, a multik meg cselesen ráhárítják majd a fogyasztókra az extra terheket, és jó néhány bíráló cikket kapunk majd Angliából, meg az USA-ból.
– No, de ki olvassa azokat a cikkeket? A hazai média már a miénk, majd ők elmondják, miért ez az egyetlen jó megoldás.
– Fényeskedjék a te bölcs elméd, ó, főnök! Mindenben követünk téged!
– Még szép. Nélkülem sehol se lennétek, ti birkák.