Az idősödő férfi fürkésző tekintettel nézett fel irataiból. Az előtte álló ügyfelet nézte.
– Foglaljon helyet! – szólalt meg végül. Az ügyfél, kopaszodó, középtermetű, szürke alak, tétován foglalt helyet a méreteihez képest kényelmetlenül nagy széken.
– Neve? – kérdezte az idősebb.
– Arany Zoltán.
– Foglalkozása?
– Nyugalmazott köztisztviselő.
– Végzettsége?
– Államigazgatási főiskola.
– Mit mondana még el magáról?
– Kérem, én mindent átküldtem levélben.
Az idősödő férfi felvonta a szemöldökét.
– Mit csinált?
– Átküldtem elektronikus levélben néhány hete. Tudtam, hogy nemsokára ide kerülök majd.
– Figyelemreméltó előrelátás. Milyen nevet is mondott?
– Arany Zoltán.
– Hmm… Nézzük csak… Máris nézem.
– Elnézést, lehetséges lenne, hogy nem olvasta? Hiszen én elküldtem.
– Lehetséges. Gondolja, hogy minden levélre van nekem időm? Tudja, óránként hány érkezik? El sem tudja képzelni! És akkor még nem is beszéltem arról, hogy…
A nyugalmazott köztisztviselő közbeszólt.
– Kérem szépen, az email olvasási visszaigazolása rendben megérkezett. Ezért gondoltam…
– Akkor azt is látta, mit ír ez az igazolás, nemde?
A férfi monoton idézte a szöveget, mint aki alaposan betanulta.
– Ez a visszaigazolás megerősíti, hogy az Ön által küldött levél megjelent a címzett számítógépén, de nem nyújt garanciát arra, hogy levelét elolvasták és meg is értették.
– No, látja, erről beszélek.
– Értem. De én elküldtem – erősködött az egykori közszolga. Az idősebb szó nélkül, hosszan szöszmötölt a számítógépet nézve.
– Ötezer-háromszázhuszonöt Arany Zoltán küldött ide levelet az elmúlt nyolc hétben. Melyik az öné?
A férfi megmondta az email címét. Újabb, az előzőnél kicsit hosszabb szöszmötölés következett.
– Hmm… Azt hiszem, nincs meg. Megtenné, hogy elküldi még egyszer? – kérdezte a férfi, anélkül, hogy felnézett volna a monitorról.
Öblös nevetés hallatszott hirtelen a szobában. Az idősebb férfi összerezzent. Aztán megértette, újra hibát vétett. A héten már negyedszer.
– Átkozott internet – mormogta maga elé, aztán ismét beletemetkezett a monitorba.