A. azt javasolja szerdán B.-nek, hogy előzzék meg C. tervét, szervezzék meg ők a rendezvényt. B. belemegy, sőt, másnap magánbeszélgetésen kér szakmai tanácsot D.-től, aki egyébként C. barátja. D. elmondja, szerinte hogy lenne ez jó, miközben biztosítja B.-t, hogy ott lesz a rendezvényen. A., B, és D. mindezt alaposan körüljárják, ez után B. felhívja C.-t. Elmondja, hogy kigondolták ezt a rendezvényt, A. és D., de ő is támogatja. Eljönne-e C. C. azt feleli, hogy semmi akadálya nincs, szívesen vesz részt, ha kérheti, ő mondaná a megnyitót. Ebben megegyeznek.
Elkészül a meghívó első tervezete, lefoglalják a helyet is még ezen a napon. A következő napon, késő délelőtt D. közli A.-val, hogy ő sajnos mégsem tud részt venni a rendezvényen. Ami még kellemetlenebb, beszélt C.-vel is, aki szintén nem tud ott lenni más elfoglaltság miatt. A. kihúzatja a meghívóból C.-t és D.-t, mellékesen közli, hogy bár a rendezvény időpontja még távolabb van, a meghívónak még ma el kell mennie. Hogy ez a rendezvény legyen az első. Mert nyilvánvaló, hogy C. és D. alternatív rendezvényt fog szervezni.
Én ezt mind értem, kivéve azt, hogy C. miért bólint rá mindenre a saját esze szerint, amikor később, amikor feletteseivel beszél, úgyis kiderül, hogy magától legfeljebb a vécére mehet el, de ott is csak kisdolgozni (a szellentés már engedélyköteles). Azt sem értem egészen, A. és B. mit buzgólkodik egy olyan esemény megszervezése körül, amely gyökerek és hagyomány nélkül lebeg a semmiben és amelyre az égvilágon senki se kíváncsi azokon kívül, akiket az ilyetén kíváncsiságuk miatt fizetnek meg.
(Azt, hogy kollégáimmal és a szolgáltató szektor néhány lelkiismeretes munkatársával együtt egész délután e miatt szívtam, igazán csak zárójelben jegyzem meg.)
