A Harmadik Út gyűlése a Hősök terén
Fotó: HVGA harmadik út bukása
A harmadik út koncepciója – melynek elméleti alapjait Anthony Giddens tette le, és elsőként Tony Blair ültetett át a gyakorlatba – tulajdonképpen már a kilencvenes években az európai baloldal vezető irányzatává vált. Újdonságerejét az adta, hogy liberális elemekkel frissítette föl a klasszikus szociáldemokrácia gazdaságpolitikai és társadalomszemléleti nézetrendszerét. Ezt az irányvonalat igyekezett meghonosítani Gyurcsány Ferenc Magyarországon, de már a kezdet kezdetén világossá vált, hogy nem sok fogadókészség mutatkozik a hazai baloldalon. Gyurcsánynak még saját pártjával sem sikerült megértetnie és elfogadtatnia a harmadik út alapelveit, ráadásul az évtized végére a harmadik út európai szinten is kifulladt, végül a világválság adta meg a kegyelemdöfést. A harmadik út bukása Európában is komoly vákuumot teremtett, az európai baloldal értékválsága jelenleg is meghatározó, és összeurópai szinten zajlik az útkeresés (lásd: „amszterdami folyamat”).
Anthony Giddens Third Way gondolkodásának illusztrálásaként a Hősök terén bohóckodó Csurkát befotózni szerintem nagyon kínos, de inkább szar vicc (és még csak nem is vicces…)