Ő köszönt rám, pedig nekem illett volna megismernem, alig változott, a haja lett ősz, arcán árkokat mélyítettek a ráncok, váltottunk néhány szót, több mint negyedszázada tanít a gimnáziumban, ezt úgy mondják, életpálya, évről évre többe kerül az államnak ugyanaz a munka, ugyanaz a reggeli kelés és a délutáni íróasztal, gyűlik a szájban az idegen anyag, ezt már a költő mondja, és talán ez pontosabb, mint a törvény szava; felesége, háza, meg mindene megvan, amit egyszerre szeret és gyűlöl mértékre, örömként maradtak a gyerekek, akikért mindezt érdemes, akik kozmoszt szültek a káoszba, esténként lehunyt szemmel azt gondolja, nekik már más lesz minden nap, ők sikeresek és boldogok lesznek, de ha ennek a természetéről, mibenlétéről kérdezném, nem tudna válaszolni. Persze lehet, hogy tévedek.