2010. október 16., szombat

Moliére Kft.

Bodolay valahogy nem tudott még Szegeden nyerni. Elképesztően gazdag eszköztárat mozgatva is csak harsány és ripacs marad ez a mostani produkció is, gyakran fogalom nélkül játszó színészekkel, akik kénytelen–kelletlen a seggüket mutatják a publikumnak. Úgy tűnik, a hátsó, az ember eme boldogabb fele mindig fontos kellék marad, tavaly férfiét, idén, enyhítve kínjainkat, egy hölgyét szemlélhetjük meg.

Moliére két szövege, Illyés és Csokonai fordításai elegyednek Bodolay saját munkájában. Vendégbetétként még az elmúlt szezon rendezése, a Tévedések vígjátéka is megjelenik. De van itt meztelenkedés, több mímelt koitusz, bankautomata, vérző kivégzőfal, tükrök, meg orvos-hentesek, pénzsóvárok, dörzsöltek és naivok. Egy-egy mondat, egy-egy alakítás színészi értéke próbálja színessé, örömmé tenni a pillanatot, enyhíteni a harsányság és a ripacsság kínos óceánját.

Ádám Tamás, az egykori Szép apuka kapta a nehéz feladatot, hogy legyen ő a címszereplő. A tévésorozatbéli fiát alakító Kárász Zénó is itt van, ezúttal nem vízilabdázó–medikusként. Itt már végre doktor, mégpedig Le Foch. Az érett szegedi színészek megpróbálják a maguk sikerét megkeresni a színpadon, fiataljaink meg inkább csak kínlódnak. Hogy a személyes kvalitások csekélyek, vagy a rendezés hátráltatja őket, nehéz eldönteni.

A második felvonás lánykérésének remek és jól kitalált jelenetét leszámítva inkább hatásvadász, inkább szegedi e produktum – szegedi abban az értelemben, hogy e város számos más munkájában is tetten érhető a nagystílűség látszatára már-már betegesen törekvő kisszerűség.

Nem jó, nem érték az előadás, noha több ponton is érződik a szorgalom és a befektetett munka energiája. De amikor Angelíz (Gidró Katalin) felhúzza szoknyáját, és a fenekét mutatja a közönségnek, a nézőnek váratlan ingere támad, hogy felállva, a maga nadrágját letolva viszonozza e nemes gesztust a társulatnak, különösen pedig Bodolay doktor úrnak – tetszésnyilvánításként.

Ebbe a sorba még az a demagóg menet is beleférhet, hogy az előadás áráért könyv formában hat Moliére-színművet lehet megvásárolni. Ha csöndes estéken a szövegből kiindulva az ember ágya szélén képzeletében megrendezi e műveket, máris jobban járt.

715920_4

2010. október 15., péntek

A könyvtár valóságos istencsapás

„…[a] könyvtár, hajh, mennyi bajom van véle, valóságos istencsapás; csupa Géniusznak, az Emberiség legjelesb szelleminek legbecsesb, legértékesb művei ezek, de hiában, uraim, csak Marják, Marják egymást, s eközben olcsóbbodnak is bővségöktől, mert túl sok, túl sok van belőlök, nap mint nap újabbak jőnek, s emberfia őket előszámlálni nem tudja, túl sok, túl sok ez! Annakokáért, uraim, Olvasókat fogadék, s őket gazdagon megfizetem, hisz szégyen, gyalázat, hogy Olvasatlan hevernek mind; csak túl sok van belőlök, azért mindet elolvasni nem tudják, bárha álló nap szűntelen olvasnak. De a legcudarabb, hogy minden könyv egymást marja, marja, még a végén, valamint a kutyák, egymást széjjelmarják.”

(Witold Gombrowicz: Transz-Atlantik, Kalligram Könyvkiadó, 2006. pp. 107–108.)

2010. október 14., csütörtök

Fényeskedjék a te bölcs elméd, ó, főnök!

– Gyerekek, két út van most. Az első: fizetőssé tesszük az egészségügyet, kevesebbet adunk a nyugdíjasoknak, visszafogjuk az állam kiadásait, kirúgunk néhány tucat közszolgát, átalakítjuk a pártfinanszírozást, racionalizáljuk a közoktatást és nem hallgatunk tovább a pénzes lobbik sziréndalára.
– Főnök, ezeket a világuralomra törő zsidók, meg a tolvaj IMF akarja csak. Abcúg, abcúg! Mi lenne hát a másik út?
– Ó, a másik sokkal szebb: a válságra hivatkozva pénzt szedünk be a multicégektől. Azokat – a bankot, a telefonost, meg a kereskedőt, a mocskos zsidóját – úgyis utálja mindenki, ha meg elmennek, sem sír utánunk senki. Sok pénz van a magánnyugdíjakban is, azt is elvesszük mind.
– Ájáj, de finom ez, főnök! De mit szól majd a pénzügyes szakma, meg az EU ehhez?
– Magaslesből szarok rá. A lényeg, hogy az emberek bólogassanak.
– Ők fognak, ez nem kétséges. Igaz, hogy a hazai befektetések megállnak a hitelek és a bankok befektetései nélkül, a multik meg cselesen ráhárítják majd a fogyasztókra az extra terheket, és jó néhány bíráló cikket kapunk majd Angliából, meg az USA-ból.
– No, de ki olvassa azokat a cikkeket? A hazai média már a miénk, majd ők elmondják, miért ez az egyetlen jó megoldás.
– Fényeskedjék a te bölcs elméd, ó, főnök! Mindenben követünk téged!
– Még szép. Nélkülem sehol se lennétek, ti birkák.