Új szót tanultam. A szocializmusban a bérgazdálkodás egyik célja a munkás és munkás közötti egyenlőség megteremtése volt (bár Haraszti Miklós szamizdat munkája, a Darabbér pont azt mutatta ki, mennyire álságos ez az egyenlősdi, és a kiszákmányolást a tőkést kiiktatva maga az állam végzi). A szocialista vállalatnak előírták tehát, hány alkalmazottja lehet, és hogy nekik mennyit fizethet.
Annak érdekében, hogy a valóban jól dolgozó, innovatív, tehetséges alkalmazottakat anyagilag is elismerjék, a vállalatok úgynevezett bérmanökenek alkalmaztak. Bérmanöken az a munkás, akit felvesznek, hogy meglegyen az előírt létszám, de az első szondáztatáskor lebuktatják, és kirúgják, az így nyert nem létszámon felüli, tehát magyarázatot nem igénylő bérét pedig szétosztják a kiválóak között.
Bérmanöken. Ilyesmi ma már nem fordulhat elő, ugyebár…