Mese a kis gömböcről

Érdekes történet ez, legalábbis számomra. Bajla blogja felajánlja, hogy facebookos azonosítóm segítségével kommentáljak ott írásokat. Alapesetben bekapcsolt az opció, hogy amit hozzászólok, látszódjék rögtön az én adatlapomon is – a Facebook oldalán belül.

A két mellékelt képen jól látható, hogyan alakult ki két egymástól független szála a beszélgetésnek: egyik az eredeti helyén, a másik az én adatlapomon.

Ha Bajla nem lenne ismerősöm, nem láthatná, ez az általam kezdeményezett beszélgetés hová fut ki. Fordítva is igaz: az én kommentelőim valószínűleg nem léptek ki a Facebookról, a kontextustól függetlenül velem álltak szóba, nem pedig a bloggal.

Eredetileg az volt a célunk, hogy megosszuk tartalmunkat a Facebookon, ergo: legyenek onnan látogatóink. De voltaképpen nem teszünk mást, mint tartalmakat adunk ingyen és bérmentve a Facebooknak, amelyért szinte semmit nem kapunk cserébe – alig-alig van kedve a felhasználónak kilépni a rendszerből.

Érdemes mérlegelni, mi mennyi ér. Szerintem.