Üres címlapok, hőbörgés, demokráciaféltés (szakszó!), az van. Demokrácia, szólásszabadság? Miért, volt olyan valaha is? Voltak tényfeltáró riportok, Liptai Claudia új szeretőjén túl valódi leleplezések? Volt a sajtó egyéb, mint fegyverhordozó, zászlóvivő, jó barát az elmúlt húsz évben? Miről beszélünk akkor?
Talán eddig nézhető volt a közszolgálati tévé? Tegye fel a kezét, aki elégedetten nézte!
Eddig talán nem kérdeztek alá? Nem voltak-e beszélő fejek, akik kritika nélkül kifejthették az épp aktuális üdvtant?
Ha levettem a polcról a megfelelő címet, nem azt kaptam, amire előre számítottam? Talán eddig nem mondta meg politikus, cégtulajdonos, hirdető, hogy mit kell írni? Nem volt-e eddig is kérlelhetetlen, arctalan, nagyhatalmú médiahatóság? És nem volt meg az újságíróban az öncenzúra?
Tetszettek már látni szűkebb pátriájuk heti- vagy havilapját? És tetszettek benne rossz hírt olvasni? Esetleg bátor kritikát? Egyáltalán: bármilyen véleményt? Vagy csak az eboltás időpontját és helyszínét? Azt viszont mindig kérlelhetetlenül és őszintén.
Miről beszélünk akkor? Milyen szabad sajtóról? Milyen szólásszabadságról? Ugyan, ugyan. Ne legyünk ennyire álszentek…
