Magam nem értek sem a marketinghez, sem a PR-hoz igazán, újságíró vagyok eredendően. De éppen mert újságíró vagyok, tudom, mennyire fontos a jó sajtóanyag, a flottul előadott mondat, a felkészült szóvivő, a koherens mondanivaló, a tálalás, hogy lehetőleg érdekes légy.
Fura volt ma, hogy egy cég hirtelenjében kinevezett arca (akit a cégvezető maga elé tolt, mert ő férfi, a nyilatkozó pedig nő és csinos) mennyire megrémült a kamera láttán. Szó sem volt pedig semmi negatívról, egy szerencsésen zárult történet végét kellett elmesélni: az önkormányzat pályázott, a cég pedig elnyerte a beruházást és – ami szokatlan – becsületesen, szorgalmasan, határidőre, jó minőségben elkészítette. Erről kellett volna a kényszerből előretolt hölgynek egy harminc másodperces hangharapást létrehoznia. Toporgott hát az interjú előtt, ugye, nem hozol kínos helyzetbe, faggatta a fiatal riporterlányt, akinek esze ágában sem volt ilyesmit tenni. Tehát nem volt kríziskommunikáció, nem volt baj, nem folyt vér – egynegyvenes közszolgálati híradós anyag készült. Emlékszem, a Hagymafesztiválon mennyire meglepődött Feketéék csinos lánya, amikor kérdeztem, hogy az önkezével készített, nemzetiszín pántlikás fokhagymára miért nem tesznek elérhetőséget. Hirtelenjében nem is értette, mire lenne az jó. Pedig az ízlésesen becsomagolt fokhagyma hónapokig elállt, díszített, és még ekkor is el lehetett használni. Szem előtt volt. Eszembe jutott a fesztivál és a termelő. De hiába: az már nem volt rajta, hol kaphatnék még. Valahol rémület, mennyire nincsenek tudatában annak ezek a kisebb vállalkozások, mennyire segítené életüket a PR és a marketing. Nem a vérprofi, nem az ügynökségi, de a jól kitalált, a személyes, a tanácsadói szintű. Az sem meglepő hát, hogy könnyű őket átverni, és elég egyetlen rossz tapasztalat, hogy többé ne költsenek erre egy fillért sem. Nem is sejtik, miből maradnak így ki. Kár ezért.