2012. július 27., péntek

A mi kritikánk, a te kritikád #thealter

Nekem nem tetszik, hogy nem tetszik, hogy nem lehet rosszat mondani. Saját kiadványban persze az még megengedhető, hogy direktben ne kritizáljunk. Mindenkinek megvan a másik telefonszáma, elmondjuk, amit akarunk egy sör mellett, normális. Viszont más fórum kritikájára szerintem felesleges így válaszolni, a meghívott művészt a saját lapban ennyire harsányan megvédeni.

Főleg úgy kínos ez a joviális tempó, ha egyébként előadásról előadásra, jelenetről jelenetre egész héten kritizálunk (joggal, anélkül, azt eldönti a közönség) másokat. Szóval, ez nem tetszik. De mindegy, én csak egy munkatárs vagyok az ezerből.

* a kritika tárgyául szolgáló darabot nem láttam, az előadó művészetében, noha diákkora óta ismerem őt, teljesen járatlan vagyok. Fogalmam sincs, kinek van igaza a konkrét ügyben, de szerintem nem az az érdekes.

2012. július 25., szerda

Viszonyosság

Köszönni fáradtságos tevékenység.

A szív körülbelül hetvenszer húzódik össze percenként.

Az is munka.

Hozzászoktunk, nem érezzük megerőltetőnek. Azt vesszük észre, ha kihagy.

Nem a fáradtság, hanem a hiánya fájdalmas.

Ahogy egy kimaradó köszönés annak, aki nem köszön, és akinek nem köszönnek.

2012. július 17., kedd

Ösztönlények

Aki most a cigányság kollektív Dunába lövését, a halálbüntetés (gondolom, elsősorban cigányokra érvényes) üstöllést visszaállítását követeli, aligha különbözik nagyon lelkileg attól a kancigánytól, aki a feltételezések szerint megölte a pécsi lányt (emlékeztetnék: a móri mészárlás után is hamarosan lett elkövető. Akiről aztán kiderült, bár címeres gazember, mégsem ő volt az, aki nyolcszor meghúzta a ravaszt).

Akinek indulatai, az ismeretlen lány miatt felperzselő dühe mondja meg, hogy mit kellene most tenni, pont ugyanolyan tiszteletre nem méltó ösztönlény, mint aki az éjszakában engedett alantas vágyainak.

Próbáljunk meg legalább úgy tenni, mintha a kétezer év civilizáció hatott volna ránk. Próbáljuk meg elhinni, hogy nincs joga senkinek emberéletet elvenni, aki pedig ilyet tesz, megbűnhődik érte. Már itt, a földön is.

2012. július 9., hétfő

A szív húrjai

Kicsit úgy érzem magam, mint a szívspecialista, akinek azt magyarázzák, hogy a szívnek húrja van, mely elszakad. Én meg úgy tudom: a szívnek pitvarai és kamrái vannak, melyek pumpálnak, percenként kb. 72-szer.

 

Old, but gold: Nádasdy zseniális. :)

2012. július 6., péntek

Az élen

Nyári sorozatunkban olyan hétköznapi embereket mutatunk be, akiknek munkája nélkülözhetetlen a város életében, hozzáállásukkal és teljesítményükkel pedig példát mutatnak kollégáiknak. Elsőként két szemétrakodóval ismerkedhetnek meg.
 

 

Pornográf világnézetem

A kurucinfos és társai éppolyan, mi a pornó. Kamaszként a felnőttfilmek rendkívül vonzóak, aztán idővel szinte mindenki rájön, hogy a valóság sokkal vonzóbb, de legalábbis mélyebb, érdekesebb.

Ettől még lehet persze harcot folytatni a nők, a férfiak és a közös ügyeik ilyetén ábrázolása ellen, lehet ágálni a pornóipar milliárdjai ellen. Be lehet a pornót tiltani, sőt, még a nézőit is lehet szankcionálni. De ettől a pornó nem hal meg, s mint tiltott termék, még izgalmasabb is lesz.

Nehezebb, hosszabb távon érvényesül csak, de hasznosabb társadalmilag, ha edukáljuk embertársainkat arra, hogy van élet a pornón túl is.

(mellékszál: azért még a legádázabb harcosokról is kiderül néha, ők is örülnek, hogy a pornó ingyenes szervereken, torrenten keresztül szabadon elérhető.)

2012. július 3., kedd

Igaz lehet? Egy jól megtervezett nyugdíj

„A bristoli állatkert mellett egy parkoló található, amely 150 személygépkocsi és 8 busz számára biztosít parkolást az állatkerti látogatások ideje alatt. 25 évig a jegyeket egy nagyon kedves és udvarias parkolóőr adta ki, az árak autóknak £1.40, buszoknak £7 volt.
Aztán egy nap, 25 év eltelte után, egyetlen munkanapot ki nem hagyva a parkolóőr nem jelentkezett. Az állatkert vezetősége felhívta a városi tanácsot kérvényezve egy másik parkolóőrt. A tanács pár napos vizsgálat után azt a választ küdte, hogy a parkolás nem a város, hanem az állatkert feladatkörébe tartozik, ahogy eddig, ezek után is nekik kell megoldani.
Az állatkert jelezte, hogy a parkolóőr a város alkalmazottja volt, a tanács pedig azt válaszolta, hogy a parkolóőr soha nem kapott tőlük fizetést.
Közben valahol egy spanyol, francia vagy olasz tengerparti villájában üldögélve, élvezve a nyugdíjas életet egy parkolóőr élt vidáman, aki egyszerűen nap mint nap megjelent az állatkert parkolójában, és begyűjtötte a parkolási díjakat, kb £560 naponta – 25 éven át.
Heti 7 alkalommal, 25 éven át ez az összeg több mint 7 millió font lett… és soha senki nem tudta még az illető nevét sem.”
[London Times]

via Szegvári Katalin