2011. január 20., csütörtök

Empíriokriticizmus

Nekem van abban valami rendkívül mókás, hogy az a Daniel Cohn-Bendit, aki a ’68-as francia (jórészt az „új marxizmus” megalapítójának tartott Herbert Marcuse tanain alapuló) diáklázadások egyik legismertebb arca, ma a Lukács-tanítvány Mészáros István egyik barátjához, Hugo Chavezhez mér egy olyan magyar politikust, Orbánt, aki még a rendkívül fogékonynak számító kollégista korában sem volt marxista.

Az is tény persze, hogy minden ember folyamat, így a születésétől a haláláig változik, de ha a Cohn-Benditnek nyilván kedves dialektikát tekintjük, akkor a változás és az állandóság egyszerre érvényes hatások. Neki sem kell persze Chavezt szeretnie, de szerintem ezzel a személyes élettörténettel talán szerencsésebb ellenérzéseiről hallgatnia. Jó szándékból elkövetett súlyos retorikai balfogás ez.

Kapcsolódó hanganyag: [youtube http://www.youtube.com/watch?v=KMbk6apcO0M?wmode=transparent]

(Nb.: a marxizmus tőkés világról alkotott bírálata, a pénz logikájának és uralmának súlyos kritikája ma is éppúgy, ha nem jobban érvényes, mint a születésekor. A tan azonban sajnos máig adós maradt megvalósítható és élhető társadalmi alternatívákkal.)