A Vad Fruttik Nem hiszek dalát játssza a közszolgálati tévé valami trendi szombat déli magazinban, ezt:
[youtube http://www.youtube.com/watch?v=2fT4c9Ae96o?wmode=transparent]
A dal után egy online zenei lap főszerkesztője néz mélyen a riporter szemébe, s azt mondja: „Ez egy őszinte dal. Talán az a baja, hogy túl őszinte is. Egy generáció érzése van benne, hábegye, hábegye.”
Várom, hogy az interjúban legalább egy halk szó utaljon Zoránra, akinek a dala – legalábbis szövegében – alaposan beidéződik a Vad Fruttik számában.
[youtube http://www.youtube.com/watch?v=WeN31vqUAJM?wmode=transparent]
De semmi. Zoránt, úgy tűnik, nem ismeri a főszerkesztő hölgy. Nyilván ciki is lenne neki, meg a tévének ebben a trendi magazinban. Csak a Zoránt igencsak ismerő Vad Fruttik megy, meg az ő őszinteségük. (Érdekes ez a párhuzam nekem, mert én is fontosnak tartottam – a Fruttik dalát akkor még nem ismerve – Zoránt megidézni egyszer).
Arra gondolok így, interjú közben, hogy mennyivel szegényebb ez a dal, ha nem keressük meg a hagyományt, amelyben áll.
Meg arra a napokban Esterházyval olvasott interjúra, ahol ezt mondja:
„Tradíció korszerűség nélkül – lejárt lemez, öregszag, áporodottság, védekezés, félelem, és így agresszivitás, bezárkózás, acsarkodás. Korszerűség tradíció nélkül – üresség, duma, divatozás, ez meg így félelem.”
Hogy lesz ebből a tévéből BBC?