2010. október 16., szombat

Nem kellenek magánpénztárak

Persze ez attól is függ, ki van kormányon. Ha olyan, aki sokat lop, nem kormányoz, viszont eladósít, államcsőd szélére sodor, akkor nyilván nem. Ha olyasvalaki, aki munkahelyteremtésre, a születésszám emelésére összpontosít, akkor igen, akkor lesz, aki fizessen a kasszába

Ez a töretlen bizalom, ez annyira szép tud lenni, már-már megható.

Mert, olvasom, adott az elmúlt nyolc év bödöskommenizmusa: sokat lopott, nem kormányzott, de (passzívan?) az államcsőd szélére sodort. Remek, odamondtunk akkor most ezeknek faszányosan.

Ellenben van most másik. Ahogy én látom: cselekvés az égvilágon semmi, hatalmas arc, dagadó kebel, önbizalom – jegyzetírónk pedig már mondja is a tutit: munkahelyteremtés (mondá az Úr, legyen munkahely. S lőn, nyolcadik nap…), születésszám emelés (testületileg fognak lányokat anyává tenni, vagy hogy van ez?)

Tehát: nem kell aggódni, ez a kormány – ellentétben a bödöskommenista tolvaj gecikkel – törvényileg gondoskodik arról, hogy sokat és jóízűen szeretkezzünk, kis purdéinknak meg teremt(et)ik a munkahelyet, minden kafa lesz, mire megöregszünk. De még kafább, amikor majd kimúlunk eme árnyékvilágról.

Azt nem tudom, szed is ehhez valamit, vagy ab start ekkora segg ez a jóember?