Gotovinát és társait sokan a függetlenségi háború hősének tartják Horvátországban, és tömegtüntetések is kirobbantak a letartóztatása miatt.
Évekkel ez előtt, talán 2006-ban voltam Gospicban, Horvátország déli részén. Kisváros, 40–45 ezer lakossal, és mindazzal a különösséggel, amely a háború utáni Balkánon volt (nagyon új bankpaloták, porrá rombolt és azóta érintetlen szerb házak, golyónyomok a városházán). A határtól végig autópálya vezetett – leszámítva 16 kilométert.
Kosarasokat kísértem, és a nemzetközi kupa szabályai szerint a legjobb szállást kaptuk, amit csak lehetett. A szálloda éttermében Franjo Tuđman köztársasági elnök fotója mellett Gotovina képe volt kint, alattuk étkeztünk minden egyes alkalommal. A helyiek elmondták, unatkoznak mostanában, csak a tévé van, nem lehet szerbekre vadászni a hegyekben, mint régen. Éppen szerb edzőnk volt, az egész túra alatt csak angolul beszélt. A meccs idején rendőri felvezetést kaptunk a városban. Kikaptunk, de talán ez a leglényegtelenebb részlet az egészben.
