Metázás a frissítésekről

Egyre furcsábban érzem magam, amikor Wordpresst kell használnom. Nem azért, mintha a blogmotor ne lenne kézre eső, egyszerű, barátságos – mert egyértelműen az. Ami viszont zavar, az örökös frissítés. Elvétve találni olyan pillanatot, amikor ne jelezné a bal felső sarokban, hogy valamelyik témának vagy beépülő alkalmazásnak ne jelent volna meg új verziója – és persze azonnal bátorít a frissítésre.

Irigylem azokat, akik ignorálni tudják ezeket a fekete számokat, és kitartóan publikálnak tovább – bevallom, én ilyenkor rögtön a frissítés gombra kattanok. Maga a folyamat egyszerű és fájdalommentes, de ez a művelet épp arra elég, hogy elfelejtsem, miért is léptem be szerzőként a blogomba. Néha csak percek múlva eszmélek: eredetileg én nem frissíteni akartam, hanem közreadni valamit. Mert voltaképpen az egész ezért lenne.

A Drupal barátságosabb ebből a szempontból nekem: nem ordibál, nem hisztériázik az admin menü tetején – van egy külön link, ahol megnézhetem, jól dolgozott-e a közösség az elmúlt napokban. Azaz tökéletesen különválik a közreadás és a karbantartás szándéka – ez mindenképp használhatóbb megoldás. (A Joomla egyáltalán nem figyelmeztet, elüldögél öregen is a szerveren, külön plugin kell ahhoz, hogy szóljon, vagy nekem kell figyelnem a központi oldalt, hogy mi a kotta.)

A legjobb persze ez a felület, a posterous, ahol mindent valaki más old meg helyettem. Tiszta szocializmus, de nem? :)