Csönd legyen!

Néha megveszekedettül vágyom a csöndre. Arra, hogy hallgathassak, és hallgassanak körülöttem. De talán úgy pontosabb, hogy csak nekem ne kelljen felelnem. Egy kellemes, jó tónusú hang mesélhet nekem, oda fogok figyelni, de ne kérdezzen.

Kérdések között telik az életem. Vagy én kérdezek, vagy tőlem kérdeznek (ide passzol Popper Péter mondata: ha nem akarod, hogy hazudjanak neked, ne kérdezz). Ritkán jutok hozzá valódi csöndhöz. A világ ma a kommunikációról és az örökös zajról szól. Beszélni bár nehéz, de trend.

A biblikus hagyomány szerint csak Istennek van joga kérdezni (Ádám, hol vagy?). Az ember egyetlen kötelessége, hogy ne tegyen hamis tanúságot felebarátjáról. De hallgatnia szabad. Őszinte és nyílt feleletet csak Isten várhat el.

Szövegek között élek. A magaméi, másokéi között. A szöveg is kommunikáció. E kommunikáció a munkám. Pontosan értem, hogy lehet kikapcsolódás is, hogy sok embernek a felelőtlen, mesélős, pletykálós kommunikáció a lazításhoz tartozik. Számomra nem. Nekem szöveget létrehozni (furán hangzik, de mégis így van:) munka, de legalábbis koncentráció.

Az ősember a munka végén nézte a tüzet némán. A rituális csönd kikapcsolódást nyújtott. A tűznézés már szinte a transzcendencia.

Bár ma már monitorokat bámulunk, ám a cél nem változott. Miközben ömlik ránk az információ, csöndesen vágyunk az információk teljes hiányára. A csöndet néznénk.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=pDYxgDO5bCI?wmode=transparent]