2010. március 2., kedd

Ellopott kopogtatócédulák

A Lehet Más a Politika (LMP) részére február 25-én és 26-án leadott
kopogtatócédulákat 26-án, pénteken „ismeretlen tettesek” ellopták egy
szegedi kisboltból (az e célra kihelyezett papírdoboz madzagját
elvágták, és a dobozt a cédulákkal együtt eltulajdonították) – adja
hírül a helyi LMP szóvivője.

Valószínűleg kevesen tudják pontosan – folytatja, – hogy milyen nehéz
egy új politikai erőnek a nyilvánosság küszöbét átlépni. Egy ilyen kis
párt egyetlen esélye, ha korábbi szimpatizánsait mozgósítani tudja,
illetve ha a személyes, utcai beszélgetéseken újabb szimpatizánsokat
szerez. Az így megnyertek azután gyakran elhozzák a cédulákat is a
megadott helyre, néha csak egyet, olykor 1–2 családtagét, barátét is.
Elsősorban őket lopták most meg tehát azok, akik az elmúlt napok ily
módon leadott szelvényeit eltulajdonították.

Lehetett akár egy „vicces kedvű” vásárló is, de ennél azért nagyobb a
valószínűsége annak, hogy olyan(ok) volt(ak), akik önző,
politikai-hatalmi érdekektől vezérelve meg szeretné(k) akadályozni,
hogy az LMP komoly politikai erővé válhasson hazánkban. Az LMP szegedi
szervezete döbbenten áll az eset előtt, hogy egyesek saját politikai
érdekeiket mások erőfeszítéseinek piszkos eszközökkel történő
elfojtása árán akarják elérni. Ráadásul egy ilyen tettel nem pusztán
(és nem is elsősorban) politikai ellenfelüket, az LMP-t lopják meg,
hanem azon választópolgárokat, akik kopogtatócédulái így nem jutnak el
arra a helyre, ahová azokat szánják. Meggyőződésünk szerint a
kitöltött ajánlószelvények eltulajdonítása egyértelmű bűncselekmény.

(Sajtóközlemény, szerkesztettem rajta a rövidség érdekében)