Á. a papírokat nézegette: ott volt előtte mind. A hitelszerződése, a
földhivatali papír a jelzálogról, aztán az éves elszámolások, meg a
végső értesítő, hogy immár nem tartozik a banknak és persze a
dokumentum arról, hogy egyetlen tulajdonosa a harminc négyzetméteres
garzonnak, amelyben élt, és melynek árát tíz éve törlesztette. Egészen
berendezkedett a fél fizetésre, az örökös lemondásra, a fél életre.
Kutyája, macskája, barátja nem volt, emberek között addig volt, míg
elvillamosozott a munkahelyére és haza.
hamarabb leszállt, és egy drága kávézóban megivott egy feketét. Semmi
extrát nem érzett. Olyan volt, mintha az automatából itta volna a
munkahelyén, sőt talán az még jobb is volt. Nap nap után telt, és Á.
egyre jobban érezte valaminek a hiányát. Megfogalmazni nem tudta
volna, de a nyugtalanság át, meg átjárta. Az elszámoló papírok között talált egy színes brossúrát, hitelajánlatok
voltak rajta. Nézegette őket, kalkulált, töprengett. Végül újra
felvette azt az összeget, amelyet tíz évvel ezelőtt, ezúttal kicsit
talán még kedvezőtlenebb feltételekkel. A pénzt még aznap átutalta egy
régóta ismert alapítványnak. A következő hónapban, amikor ötödikén a
bank leemelte az aktuális részletet, elmondhatatlan nyugalmat érzett. [youtube http://www.youtube.com/watch?v=Q9GghOb4fUM?wmode=transparent]
