2010. február 5., péntek

Egy rejtett világ felderítése

Az Apple új terméke, az Ipad iránt kiugróan magas a brazíliai érdeklődés – mutatja a Google Insights. Miért pont Brazília? Vajon mit látnak ott ebben az eszközben?

A részletesebb utánajárás persze rámutat, szó sincs brazilokról. A brazíliai Recife ma az információtechnológia egyik fővárosa. A város Porto Digital nevű részében több mint 90 cég közel háromezer munkatársat foglalkoztat. Olyan cégek települtek ide, mint az IBM, a Microsoft, a Samsung, a Motorola, a Dell vagy a Sun. A Dél Keresztje alatt ülő informatikusok, mérnökök, számítástechnikai szakemberek sarkallták arra a Google-t, hogy adjon ki minden információt az Ipadról.

Különös, hogy Magyarországon mit sem tudunk Reciféről, ugyanakkor a Google egyetlen intenciója milyen érdekes információkra mutathat rá.